Kész vagyok erre a mászásra? (személyes tapasztalatok, tippek, hogy jól dönts)

by: Márk Előd

Category: , ,

 

Biztos már te is többször morfondíroztál ezen a kérdésen: „kész vagyok erre a kalandra?” Legalább is remélem! Ha mégsem, annak többnyire két oka lehet:
1. Szeretsz ultra-biztosra menni és soha nem teszed túl (elég) magasra a mércét.
2. Vakmerő vagy és (talán) túlságosan magabiztos – úgy gondolod, neked minden esetben kijár a siker.

Gondolom mondanom sem kell, hogy ebben az esetben is az egészséges középút a leginkább célra vezető, de ne vágjunk a dolgok elejébe. Amúgy is nehéz tuti tanácsot adni ebben a kérdésben, hiszen a probléma sokrétű és szubjektív:
sokrétű, mert egyszerre kell felkészülnünk fizikailag, technikailag és pszichikailag, a rutinról nem is beszélve
szubjektív, mert mindannyiunknak különböző a komfort zónája: van aki bevállalósabb, van aki biztosra szeret menni.

Mont Blanc csúcsfotó - első alpesi túránk során, 2004

A további okoskodás helyett inkább két személyes élményt mesélek el neked. Ezek nem pontszerűen követendő sablonok, de remélem sikerül inspirációt merítened belőlük.

 

Matterhorn

Erdélyben születtem és ott is nőttem fel. Egészen kis kölök korom óta róttam a túraösvényeket, de talán a gimnázium első éveiben sikerült meglépni az első lépcsőt a hegymászás irányába. Nem kellett külföldre utaznunk, alig 1-2 órányira az otthonomtól végtelen játszótér kínálkozott a sport gyakorlására.

A kétezres évek legelejét koptattuk, amikor még Internet sem nagyon volt. Minden információt könyvekből, folyóiratokból kellett kihalászni. Az Alpok is sokkal kisebbnek és egyszerűbbnek tűnt akkoriban: ott volt természetesen a Mont Blanc, a legmagasabb csúcs, Az Eiger a hírhedt északi falával, a Grossglockner mint „belépő” alpesi csúcs és persze a Matterhorn, minden hozzám hasonló hegymászóivadék Szent Grálja.

Csoda hát, hogy alig múltam 15 és én is már a Matterhornról álmodoztam? Igen. Szó szerint álmodoztam. Félretéve a személyes felkészültségem hiányát, további komoly akadályok röpítették elérhetetlen távolságba ezt a mitikus csúcsot: a szükséges anyagiak hiánya (gimnazista kölyökként) valamint a svájci vízum megszerzésének problémája. Maradt tehát az álom, hogy majd egyszer talán, valamikor… ha elég erős leszek, ha elég jó mászó leszek, ha lesz rá pénzem, ha lesz megfelelő társam, ha… ha… ha.

Közben túráztunk és másztunk tovább rendületlenül. Többnyire hozzám hasonló tudású és képességű srácokkal. Egymást biztattuk, egymástól tanultunk… és álmodoztunk arról a néhány alpesi csúcsról, amelynek egyáltalán tudtunk a létezéséről. Egyre nehezebb, egyre technikásabb utakat teljesítettünk otthon.

Szépen gyűltek a hegyen töltött napok és ezzel arányosan a megfelelő tapasztalatok a tarsolyban. Ezzel egy időben, mint ha egy láthatatlan kéz egyre élesebbre húzta volna a fókuszt is azon a fránya Matterhornon. Most már nem is egy álom volt, hanem egy távoli cél. Egy cél, amihez nem ismertem még az utat, de egyre inkább el szerettem volna érni.

Aztán egyik nap az iskolában fogtam a ceruzát és fölírtam az iskolapadom fehér lapjára:„MATTERHORN 4478 m”. Kicsiben, de jól látható helyre írtam és ha éppen untam a leckét, megerősítettem a kontúrjait, újrasatíroztam a betűket. Talán így akartam kézzelfoghatóvá, konkréttá tenni a célt – nem tudom. Tény, hogy így nap mint nap, a tanév végéig folyamatosan a szemem előtt volt. Napirenden tartotta a „problémát”.

Később az Internet segítségével sikerült szert tenni néhány egészen jó felbontású képre a Matterhornról. A4-es lapra nyomtattam a kedvencemet és fölragasztottam a ruhásszekrényem ajtajának a belsejére. Így már az iskolapadra vésett betűk mellett, minden egyes reggel otthon is az áhított hegy képével találtam szemben magam.

Ez már saját fotó 2004-ből :)

Így érkezett el az érettségi előtti utolsó gimis tanév: hétköznaponként suli, hétvégén az otthoni hegyek. Ha akadt még szabadidő, délutánonként a bringát koptattuk vagy a közeli erdőben futottunk - hiszen terveim voltak és ezzel minden nap szembesültem.  2004 tavaszára aztán felgyorsultak az események: Svájc eltörülte a vízumkötelességet, lassan összegyűlt a szükséges felszerelés és a banda tapasztaltabb tagjai már konkrét terveket szőttek egy esetleges nyári kiutazáshoz az Alpokba.

Reménykedtem, hogy talán én is meghívást kapok, de tudtam, hogy tekintettel az alig 18 évemre nagyon sokadik opció vagyok csupán. Lejárt a tanév és megkezdődött az érettségi. Épp kijöttem az egyik szóbeli vizsgáról, mikor megszólalt a telefonom: „Július végén megyünk a Matterhornra. jössz vagy maradsz? Hamar kell döntened.”

Nehéz társat találni. Ami ezen viszont segíthet az egy közösség, egy hely,
ahol nem egy és nem két hozzánk hasonló ember tömörül.
Mindenki főleg azért...hogy legyen kivel nekivágni.

Itt persze lehet tanulni, fejlődni, közösen edzeni,
sörözni, egymástól tanácsokat kérni...

Csatlakozz hozzánk, legyél Te is a Bázis tagja!

Megnézem a Bázist!

 


Helyben igent mondtam, gondolkodás nélkül. Évek óta készültem erre a mászásra, fejben és erőnlétben. Napról napra épült fel bennem az elhatározás és mire valaki konkrétan nekem szegezte a kérdést már magabiztosan tudtam, hogy igen, kész vagyok rá. Sokat segített a döntésben az is, hogy egy nálam idősebb, sokkal tapasztaltabb mászó megbízott bennem annyira, hogy elhívjon társnak. Ez volt a szükséges külső visszacsatolás, ami megerősítette a belső meggyőződésemet.

Matterhorn csúcsfotó, 2004 (háttérben a Monterosa)

Így másztam meg első alpesi csúcsomként a Matterhornt azon a nyáron. :)

 

Eiger északi fala:

A sikeres 2004-es kiránduláson felbuzdulva, hamar megszületett egy 2005-ös kiutazás ötlete is az Alpokba. Nyolc főből állt össze a csapat. Ebből ketten máris az Eiger északi falát tűzték ki célul. Nem voltak nekem ilyen elrugaszkodott ötleteim, de a Berni hármas másik két csúcsa – Mönch, Jungfrau – önmagában is szép kihívás, valamint az Eiger nyugati útvonaláról olvastam, hogy nem nehezebb a Hörnli gerincnél. Gondoltam megnézem közelebbről a hegyet.

Az Eiger északi fala valóban lenyűgöző. Olyannyira, hogy az északi falas duó egyhamar egyszemélyesre csökkent, amint megpillantottuk a hegyet. A kötélpáros másik fele hamar lemondott a mászásról. Utolsó elkeseredésében engem is megpróbált meggyőzni a kolléga, hogy menjek vele. Mászik ő elöl végig. Meglátom, két nap alatt simán átmásszuk a falat.

Az ő képességeiben nem is kételkedtem, de az enyémekben annál inkább! Gondolkodás nélkül visszautasítottam, így nem lett semmi az északi fal átmászásából. Ennek ellenére hasznosan telt az idő. Sikeresen megmásztuk a Berni trilógia mindhárom tagját. Csodálatos érzés volt az Eiger csúcsán állni, még ha a sokkal könnyebb nyugati útvonalon jutottunk is fel rá.

Az Eiger csúcsán 2005-ben

Ereszkedés közben, a Gomba magasságában (sziklaalakzat a nyugati gerinc peremén, a fal felső kétharmadánál) nagyszerű kilátás nyílik az északi falra. Testközelből szemügyre vehettem az útvonal kulcsrészeit. Beleborzongtam a látványba. Hatalmas volt, zord és kegyetlen – nem embernek való hely. Nem szerettem volna ott lenni, határozottan nem.

És mégis ott, akkor, abban a pillanatban megfogalmazódott bennem egy gondolat: „Most még nem vagyok kész rá, de tíz éven belül talán szeretnék megpróbálkozni vele”. Tíz évet adtam magamnak. Nem ultimátum volt hanem egy időkeret, ami alatt eldől, hogy meg fogom-e valaha próbálni. Egyformán ott volt az IGEN és a NEM lehetősége és egyiktől sem lettem volna boldogtalanabb. Éreztem, hogy szintekkel a képességeim fölött áll az út. Ezért is adtam magamnak ilyen hosszú időkeretet.

Annyira meredek, hogy a csúcsról nem is látszik az északi fal, csak a két kilométerrel lennebb elterülő zöld pázsit (Eiger, 2005)

A Matterhornnal ellentétben, az Eiger északi falából nem csinálta mindennapos gondolatot. Éppen az ellenkezője történt. Nagyon mélyre, nagyon a háttérbe raktároztam a témát és hagytam hogy érjen önmagában. Más célokat kerestem. Évről évre visszajártam az Alpokba, de az Eiger gondolata fel sem merült. Nekem ott egyelőre nem volt semmi keresnivalóm.

Hosszú évek teltek el és én nem bírtam csodálkozni, hogy milyen sok szép négyezres van még az Alpokban a Matterhornon és a Mont Blancon kívül. Kialakult egy érdekes (és egyben praktikus) szokásunk: minden sikeres mászás alkalmával, a csúcsról kiválasztottuk a körülöttünk látható legszebb csúcsot, mint következő célpont. Utólag beazonosítottuk térképen és kerestünk egy rá vezető útvonalat, lehetőleg nehezebbet, mint amit addig másztunk. Nem is gondolnád, mennyi gyönyörű és technikás négyezres van csak Svájcban.

Közben gyűlt a kilométer és a tapasztalat. Otthonosan mozogtunk már a négyezresek világában. Egyre gyűlt a szükséges felszerelés és megtanultuk hatékonyan használni. Egyre több volt a könnyen elérhető információ a hegyekről az Internetnek köszönhetően és jelentősen javult az időjárás előrejelzés pontossága is.

És egyszer csak, szinte a semmiből, egy csendes otthoni délutánon szó szerint bevillant az agyamba: „Meg szeretném próbálni az Eiger északi falát.” Erősen és határozottan megszületett a döntés a fejemben, kétségek nélkül. 2014 októbere volt, alig több mint 9 éve, hogy farkasszemet néztem az északi fallal.

2015 márciusában az Eiger északi falán: Istenek traverzze

2015 márciusában két éjszakát töltöttünk az Eiger északi falán és a harmadik nap – életemben másodszor – a hegy csúcsán állhattam. Közel tíz évre volt szükség, hogy megérjen bennem a gondolat: „készen állok”.

 

Ha nagyon nehéz a kitűzött cél, adj magadnak elég időt a felkészülésre és fogadd el annak a gondolatát, hogy talán soha nem fogsz „odaérni”. Ha közben fejlődsz, jól szórakozol és felejthetetlen emlékeket gyűjtesz, nem vallottál kudarcot!

Hallgass a belső hangra! Azt csak te tudhatod, hogy készen állsz-e a következő kalandra. Szerencsére manapság már nagyon sok lehetőség adódik a megfelelő felkészülésre. Fokozatosan fejlődj, a neked megfelelő tempóban és ennek megfelelően tűzd ki a következő kihívást.

 

Rocky Mountain