Amikor tombol az orkán: felszerelés és ruházat tippek egy sikeres Elbrusz mászáshoz

by: Márk Előd

Category: , ,

 

A 2018-as szezonban az Elbrusz túrán nem kedvezett nekünk az időjárás. Egy hosszas csapadékos periódus közepén egyetlen nap kecsegtetett tiszta égbolttal, ezen a napon viszont nagyon erős szélvihar tombolt a hegyen. Ennek ellenére megpróbáltuk elérni a csúcsot, de vállalkozásunk végül nem járt sikerrel.

Hadd meséljek neked ennek a napnak az élményeiről. A cikk második felében konkrét tippeket és javaslatokat találsz arra, hogy miként tudsz felkészülni egy ilyen különösen szélsőséges időjárásra is.

Szerencsére többnyire sokkal barátságosabb a körülmények az Elbruszon, de jobb ha tudod, hogy ilyenre is számíthatsz.

Fekete Béla Zsolt túratársunk volt annyira bátor és elszánt, hogy elővegye a telefonját és készítsen egy rövid videót a 2018-as Elbrusz csúcskísérlet idején tomboló orkánról. Nagy-nagy köszönet Bélának, hogy rendelkezésünkre bocsájtotta a videót!

Elbrusz mászás, csúcskísérlet. Mottó: elfújta a szél

Egy újabb széllökés rántja meg a bádogbódénk ajtaját! Ezúttal enged a madzag és a lemezajtó hangos csattanással nekivágódik a konténer külső falának. Csípősen hideg levegő ömlik be a zsúfolt, sötét térbe. Hálózsákjainkba gubózva fekszünk a kemény priccseken, épp csak az orrunk hegye látszik ki.

Senkinek nem akaródzik elhagyni a meleg vackát, de ha nem rögzítjük egy-kettőre az ajtót, egy következő széllökés tőből lecsavarhatja az amúgy is rozoga nyílászárót és akkor akadálytalanul ömölhet befele a jégkristályokkal telített dermesztő hideg az éjszaka további részében.

Előbújok hát rejtekemből és sietősen kilépek a szabadba, hogy helyére rántsam az ajtót. Koromsötét van még. Millió csillag parázslik az égen. Ha ez a fránya szál nem lenne, tökéletes körülmények közt indulhatnánk a csúcsra. Teszek még egy lépést a sziklaperem fele, hogy beláthassam az alattunk húzodó hónyelvet.

Odalent nagy már a nyüzsgés: ratrakok sora kígyózik fölfele egészen a Garabashi háztól jóval a Pastukhov sziklák fölé, az Elbrusz keleti csúcsának oldalába. Egyetlen fénysávként rajzolják ki az útvonalat a gleccseren. Csúcsmászó csapatokat szállítanak egészen 5000 méteres magasságig, hogy onnan a további 650 méter szintkülönbséget gyalogosan tegyék majd meg. Amúgy is didergős testemen újabb hidegrázás fut végig, ha arra gondolok, milyen lehet a ratrak nyitott platóján mozdulatlanul ücsörögni közel egy órán keresztül ebben a farkasordító hidegben.

Berántom hát az ajtót és gémberedett ujjaimmal próbálom valami kiszögeléshez rögzíteni a cafatokban lógó madzagmaradékot. Amúgy sem könnyű álomba merülni 4200 méter magasan és még ez a vacak ajtó is egész éjjel zakatolt. Ha a szélnek sikerült résnyire kifeszítenie, akkor koncertorgonát megszégyenítően fütyült befele a hézagon, míg egy újabb lökés vissza nem tolta a helyére.

Elbíbelődök pár percet, majd gyorsan visszabújok a hálózsákom legmélyére. Talán van még egy órám, mielőtt mi is nekivágunk a csúcsnak. Minket nem vár majd a ratrak-taxi, mi innen a Diesel ház magasságából indulunk gyalogosan – elvégre túrázni jöttünk, gázolaj füstöt szívni a bőgő motor hangja mellett Budapesten is tudunk…

Csak sikerült még egy szűk órát szenderegnünk és mint ha a szél is enyhülne. Ha lehet hinni az előrejelzésnek, akkor 30 km/óránál nem lesz erősebb nap közben. Készen áll már az egész csapat, az utolsó korty forró teát hörpintjük fel az ebédlő-barakkban. Utolsó simítások, és mi is nekivágunk.

A hómezőt csontkemény kéreg borítja. Épp csak a hágóvas fogai hatolnak bele a felszínébe. Nincs kegyetlenül hideg és a jobbról-balról kígyózó sziklatarajok is megtörik a szelet. Ugyan sötét van még, de kelet felől vöröslik már az ég alja. Mindig nehéz döntés az indulásra megfelelő órát kiválasztani. Senki nem szeret a sötétben bukdácsolni és ilyenkor sokkal hidegebb is van. Ha viszont bevárod a napfelkeltét a táborhelyen, akkor értékes órákat veszítesz a csúcs elérésére szánt intervallumból.

Pirkadat 4500 méter körül, a háttérben a gleccser peremén jól kivehető a Barrels táborhely fényáradata

Ákos diktálja elől a tempót, nekem ezúttal a sereghajtó szerep jut. Fokozatosan kettészakad a csapat és kialakul a két grupetto. Mindenkinek jobb, ha többé kevésbé a saját tempójában haladhat. Ahogy lassanként lépkedünk fölfele, egyre inkább kivilágosodik. Alig egy órája vagyunk úton és már nincs is szükség fejlámpákra. Sorra bontakoznak ki a felső régió részletei.

Kivehető már a hóba rekedt ratrak, valahol 5000 méter környékén – az emberi hülyeség groteszk mementója – és sok sok hangyányi emberalak, egyetlen szinte összefüggő sorban a keleti csúcs lejtőin. Ennek a kígyónak egy rövidke kis szakasza a csapatunk gyorsabbik fele is, de nehéz lenne már őket beazonosítani.

És egyre inkább világossá válik még egy részlet: odafent sajnos továbbra is tombol az orkán! A Pastukhov sziklák alatti rövidke platón is kegyetlenül erővel seper keresztül a szél, magasan felkavarva a havat. Még néhány perc és mi is belekerülünk az áramlatba. Ezen a magasságon elfogynak a védelmet nyújtó sziklatarajok. Itt már kedvére száguldozhat a szél a kerek hegyháton keresztül.

Ez a dupla lencsefelhő gyönyörű látvány, de sajnos rossz előjel: az ilyen felhőalakzat mindíg erős szélről árulkodik!

Pihenünk még egy rövidet, behúzzuk az összes lehetséges cipzárt és mi is belépünk az infernóba. Percek alatt változik meg a világnézetünk. Szinte azonnal érezzük, ahogy csontunkig hatol a hideg. Rohanó patak módjára taszít a 70-75 km/órás oldalszél. Jégkristályokat csapkod az arcunkba, a szemünkbe. Bal szememből csurognak a könnyek, miközben a túrabotok segítségével próbálom tartani az egyensúlyomat. Mindenki olyan picire húzza össze magát amennyire csak tudja.

Egyelőre konokul kitart mindenki. Titokban abban reménykedünk, hogy a nap első sugarai hamar felmelegítenek minket és talán egyúttal a szél is alábbhagy. Minduntalan a keleti horizontot figyeljük: mikor bukkan már elő az a fránya tűzgolyó?

Alattomosan vesz erőt rajtunka hideg. Aggódva figyelem a társaságot, ahogy lassan jégcsapocskák nőnek az orruk hegyére vagy a csősálból kikandikáló szakállukra. Kezük bátortalanul markolja a túrabotokat, de látszik, hogy nem érzik már az ujjaikat. Újabb rend kesztyűt ráncigálunk az elgémberedett végtagjainkra és teszünk még pár lépést. Csak az a fránya nap végre ránk sütne!

És végre elérnek hozzánk az első, várva várt sugarak, de az annyira remélt megváltást nem hozzák magukkal. Nem tudják feloldani az üvöltő orkán dermesztő hidegét. Meg kell hoznom a döntést: VISSZAFORDULUNK!

Hiába süt a nap, nem tudja feloldani az üvöltő orkán dermesztő hidegét

A sok éves tapasztalat sajnos világosan kirajzolja, hogy még ha bírnánk is további pár órát a harcot a hideggel, a csúcsot ilyen körülmények közt nincs esélyünk elérni. Mindig nehéz és fájdalmas feladni! De órákkal nyújtani a szenvedéses küzdelmet, potenciálisan fagyasi sérüléseknek és egyéb komoly veszélyeknek kitenni embereket úgy, hogy a csúcsnak már semmi esélye egyszerűen kegyetlenség és felelőtlenség.

Persze, hogy a csúcs a végső cél, hiszen azért vágunk bele a kalandba. De talán ugyanannyira fontos maga az odáig vezető út, a mászás élménye is. A személyes beteljesülésen túl, ezeknek a mászásoknak nincs már tétje. Nincs amiért mindent kockára téve, mindenáron – hét poklon keresztül is – a csúcsig szenvednünk. Nagyon vékony a határ a személyes fejlődést segítő izgalmas kaland és az értelmetlen önkínzás közt, de azt hiszem hogy ott és akkor már határozottan a rosszabbik oldalon álltunk.

Vigasztaló szavaimat cafatokra szaggatja az üvöltő orkán, de hamar belátják mindannyian, hogy ez a logikus döntés. Fentről is egyre inkább érkeznek a felismerhetetlenségig ruhájukba burkolózót, szétfagyott mászók. Egyikükre mégis ráismerek. Csapatunk legtapasztaltabb, legerősebb tagja. Bevárom hát, lássuk mit tud a többiekről. „Mindenki megfordult. Nekem is muszáj lemennem, kezdtek elfagyni az ujjaim”. (A legtutibb méregdrága TNF kesztyűt viselte, de sajnos ötujjast)

Nem sokkal utána érkeznek a többiek is Ákos kíséretében. Még bevárom csapatunk legmerészebb tagját, akinek sikerült egészen a beragadt ratrakig fölküzdenie magát és ismételten átveszem a söprögető szerepét. Az ereszkedés hamar megy és kevesebb mint két óra múlva már mindannyian a táborhelyen vagyunk.

Mászók próbálnak menedéket találni a szél elől a hóba ragadt ratrak mellett, kb 5100 méter magasságban

4000 méteren persze kellemesen melegen süt a nap, de nem engedünk a csalóka tévhitnek. A csúcs fölé óriási hófátyolt rajzol továbbra is a tomboló szélvihar. Több százan indultak aznap a csúcsra. Egy hosszabb rossz idős periódus közepén ez az egy nap mutatkozott elfogadhatónak, így mindenki megpróbált dacolni a széllel. Ratrak segítségével, vagy anélkül, mindössze egy maroknyi embernek sikerült elérnie a csúcsot. Ők voltak aznap a legerősebb, legtapasztaltabb mászók, kiváló felszereléssel. Mi még épp időben fordultunk meg, hogy elkerüljünk bármilyen maradandó sérülést. Volt a társaságban néhány fagy csípte orrhegy, bal arc és két enyhén elfagyott ujj, de ezek szerencsére mind felületi heveny dolgok voltak.

Egy átlagos napon a nyári szezonban szinte mindenkinek reális esélye van följutni a csúcsra. Nem kell más, csak egy kis kondi, sok-sok kitartás és türelem. De ha kivételesen tombol az orkán és röpködnek a minuszok, minden gyökeresen megváltozik. Ezek azok az alkalmak, amikor megtérül a nagyon kemény edzéseken hullajtott verejték, a sok éves tapasztalat és a bombabiztos felszerelés.

Az Ebrusz csúcsán 2017 júliusában - nem voltak ideálisak a körülmények, de szerencsére csak az utolsó 200 méteren erősödött fel a szél

Fontos tanulságok

Ha mégis az a fajta vagy, aki nem bánja a szenvedést és kiváló a fizikai kondid, akkor a következő tippek talán segíthetnek följutni Európa tetejére még egy ilyen kivételesen kegyetlen napon is:

1) Kamáslis duplex bakancs, melyet 6000 méteres csúcsokra terveztek: normál esetben simán megteszi egy La Sportiva Nepal vagy egy Scarpa Mont Blanc, de ezen a napon biza fázott a lábunk ezekben a bakancsokban; akiknek nem akadtak gondjaik a bakanccsal, azok La Sportiva Batura 2.0-t, vagy a Zamberlan valamelyik 6000-es modeljét viselték.

2) Vastag, szélálló kétujjas kesztyű: bármit is mondanak a túraboltban, a legdrágább ötujjas kesztyű sem ment meg egy ilyen szélviharban. Maga a tény, hogy az ujjaid egyenként izolálva vannak és sokkal nagyobb felületen veszted a testhőt sokat ront a dolgokon. Vedd azt is számításba, hogy lassan mozogsz, ritka a levegő, és ennek következtében kevesebb hőt termelsz és a tested még azt a keveset is próbálja távol tartani az extremitásoktól, legyen nálad egy bő kétujjas szélálló, de ideális esetben pehely kesztyű, amit kényelmesen rá tudsz húzni az ötujjasodra. Tomboló szélben az amúgy is elgémberedett ujjaidat nehezen tudod begyömöszölni egy passzentes kesztyűbe, a dexteritásod miatt ne aggódj, sziklát másznod nem kell, csak a túrabotot szorongatnod

3) A GoreTex (és hozzá hasonló más gyártók anyagai) szent! Az elmúlt években egyre inkább teret nyernek a különböző softshell anyagokból készített nadrágok és kabátok melyekről a gyártó megesküszik, hogy szélálló. Bevallom az Alpokban és is nagy előszeretettel használom ezeket, hiszen sokkal jobb a páraáteresztő képességük és kényelmesebbek is. Orkán erejű szélben viszont a softshell már csöppet sem szélálló és a pára áteresztő képessége, ami olyan jól jön az Alpokban ilyenkor további hőveszteséghez vezet (az anyagon keresztül távozó nedvesség egyben rengeteg testhőt von el a szervezettől). Ha biztosra akarsz menni, akkor a külső réteged – úgy nadrág mint kabát – hardshell (GoreTex) legyen.

4) Minden esetben legyen nálad síszemüveg – nincs az a napszemüveg, amelyik mellett ne fújna be a szél és amelyik kivédné a jégkristályokat, akármilyen groteszkül is néz ki, egy áttetsző ködlencsés síszemüveget még éjszaka is használhatsz a fejlámpád fényénél (én már kényszerültem ilyen megoldásra), egy dupla lencsés síszemüveg akkor sem fog bepárásodni, ha a teljes arcodat símaszkba és kapucniba kell burkolnod

5) Egy vékony pehely/primaloft kabátot, ami befér a külső réteg alá semmilyen más réteg nem tud hatékonyan helyettesíteni (sem a merinói gyapjú sem a polár), ez a darab ne hiányozzon a ruhatáradból és kötelezően legyen kapucnija

6) Legyen nálad legalább egy fél literes (de inkább 7 dl-es) termosz, forró folyadékkal. A camelbag szélviharban tuti csődöt mond, még a neoprén védő sem akadályozza meg, hogy elfagyjon az ivócső és ha nem is fagy meg az izotóniás folyadékod egy sima kulacsban, biztos ihatatlanul hidegre hűl.

7) További apróságok:

  • a bakancsodba kényelmesen férjen bele két vastag zokni (mindenképp hosszú szárú zoknit használj), egyéb hasznos tippeket bakancsokkal kapcsolatban itt találsz
  • legyen nálad legalább két réteg a héjnadrágod alá
  • a sapkád legyen szélálló (ne a kedvenc kötött gyapjúsapidat hozd)
  • legyen nálad símaszk vagy csősál
  • egy teljes körű leírást Lukácsa Laca tolmácsolásában a magashegyi ruházatról itt is találsz

Kellemes délutáni napsütés 4600 méter körül (2017-ből)

Leginkább a pulóverre vetkőzött, napsütésben és szélcsendben mosolygó mászót ábrázoló csúcsfotó az igazán megnyerő, de azt hiszem úgy fair, ha ismered az Elbrusznak a sötét oldalát is.

Ha mindezeknek a tudatában készülsz fel és vágsz neki a mászásnak, sokkal jobb esélyekkel indulsz, hiszen nagyobb marzsot adsz magadnak a hegyen uralkodó körülmények szempontjából. Az időjárást sajnos nem tudod befolyásolni, de fel tudsz készülni rá!

Ha végül mégsem kerül használatra a kétujjas kesztyű, a pehelykabát, fölöslegesen meghordozod a síszemüveget, vagy netán picit melegnek bizonyult a bakancsod, sebaj: máris készen állsz egy annál magasabb hegycsúcsra, egy ennél nehezebb kalandra.

 

Hasznos tippeket egy sikeres Elbrusz mászáshoz ezekben a cikkekben is találsz:

Rocky Mountain