Everest Alaptábor Trekking + Kala Patthar (5643 m), Island Peak opcióval (6189 m)

A legendás himalájai trekking útvonal és akár a legnépszerűbb 6000-es csúcs

A serpák földje egyben a hegymászólegendák földje is. Aki Nepálból készül megmászni a Föld legmagasabb pontját, az mind ezen a méltán népszerű trekkingútvonalon éri el az Everest Alaptábort. Buddhista szentélyek, serpa falvak, szédítő csúcsok és függőhidak szegélyezik utadat. Ha tapasztalt mászó vagy, akkor a majd’ 6200 méter magas Island Peak megmászásával koronázhatod meg ezt az emlékezetes gyalogtúrát.

Everest Alaptábor Trekking + Kala Patthar (5643 m), Island Peak opcióval (6189 m)

Aki egy kicsit is kalandozott már (legalább gondolatban ) az igazán magas hegyek világában, az biztosan nem egyszer hallotta az Everest BC – azaz alaptábor – nevet.

Ez a himalájai hegymászás origója, már-már kultikus szentélye. Hagyományosan a tavaszi és az őszi szezonban egy technikai nehézségektől mentes trekkingtúra keretében teheted meg azt az utat, amit minden más hegymászó is, aki az Everestre vagy a Lhotse nyolcezres csúcsára vágyik.

Kathmandu érintése után Luklából indulva, 10 nap alatt gyalogolsz fel az 5357 m magasan fekvő nyüzsgő “hegymászó birodalomba”. A trekking útvonala nem csak a legendák miatt izgalmas. A táj, a hegyek, a sebes hegyi folyók, a lélekvesztőnek tűnő függőhidak, a teherhordók lenyűgöző ereje és szívóssága, a helyi emberek kulturális mássága mind színesítik a túrádat.

Hosszabítási lehetőségek az Everest BC után:

A Kala Patthar és az Alaptábor sikeres elérése után még egy szinttel feljebb kapcsolhatsz és egy 4 napos miniexpedíció keretében megmászhatod az Island Peak több, mint 6000 méter magas csúcsát is.

Ha érdekel az Island Peak, ITT találsz bővebb információt a túráról.

 

A felkészüléshez ajánljuk figyelmedbe a nemrég megjelent EVEREST BASE CAMP TREKKING KÓDEXET, melyet ingyenes elküldünk neked.

41 oldalnyi tömény Himalája. Kattints és máris olvashatod.

 

katt-download

Túravezetőid

Időpontok

Indulás

Érkezés

2017. Április 9., vasárnap 2017. Április 27., csütörtök

Egyéb információk

A trekkinghez nem szükséges előzetes tapasztalat, de fontos a jó erőnlét/sportosság és nem árt ha jártál már 3000 méter felett, illetve magashegyi környezetben. Az Island Peak opciót akkor ajánljuk, ha jártál már 4-5000-es hegyeken.    

A feltüntetett részvételi díj 285 Ft-os usd árfolyamig tartható, ezen árfolyam fölött az utazási feltételekben meghatározott mértékű áremelés lehetséges.

Neked való ez az út?

Fizikai nehézség
4
Technikai nehézség
1
Kulturális sokk
3

Program

Figyelem! A luklai gépek menetrendjei az időjárás függvényében változhatnak, így előfordulhat, hogy több órás vagy akár 1-2 napos késéssel szállnak fel a gépek. A túra programjában pontosan emiatt található néhány tartaléknap is, de szélsőséges esetben (pl: hazafelé a nemzetközi járat elérése miatt) elképzelhető, hogy helikopterrel kell utazni. Ennek költsége minden esetben a csapat tagjait terheli.

A túra programja egy tervezet, amely a túrázók erőnléte, az időjárás és az egyéb helyi tényezők (pl: ösvények állapota, szállások foglaltsága, hordárok, természeti tényezők) függvényében módosulhat/módosítható a túravezető által.

Ha a csapat hamarabb végez/nem használja fel a tartaléknapokat, akkor az extra időt Kathmanduban szabad programokkal töltjük.

1. nap: utazás, érkezés Kathmanduba

A megérkezés napján a repülőtérről egyenesen a kathmandui hotelbe indulsz, hogy megszabadulj a hosszú utazás fáradalmaitól. Az eligazítás mellett szabad programod lesz, van mit látni Nepál fővárosában alvás hotelben.

2. nap: Kathmandu

Túravezetőddel és trekkinges társaiddal a nepáli főváros és környékének felfedezésére indulsz. A 15. században épült királyi palotához látogatsz el, majd irány a Patan Durbar tér, Kathmandu vallási és szociális központja.

A városból kimozdulva Swayambunath Stupát, a Majom Templomot, a legszentebb hindu templomot, Pashupathináthi híres palotáját, Boudhanat sztupát látogatod meg. Persze, ha neked a Világörökség smafu, akkor a túraboltok közötti városnézésre is lehetőséged lesz.

 

3. nap: Lukla – Phakding

Lehetőleg egy kora reggeli repülőjárattal indul a csapat Luklába, az Everest Alaptábor felé vezető trekking ösvény bejáratához. A sherpák és trekkingesek csapata összeáll és útra kel az első napi úti cél irányába. Az éjszakát Phakding településen töltöd (2600 m) egy vendégházban a Dudh Kosi (a Tej-folyó) partján.

 

4. nap: Phakding – Namche Bazaar

A trekking második napján 800 m szintkülönbséget kell legyőznöd, hogy eljuss Namche Bazaarba (3440m). Ez a hely az Everest trekking egyik központja. Mivel itt minden körülmény adott, az első pihenő és akklimatizációs napot is itt tartja az egész csapat.

 

5. nap: akklimatizáció

Majdnem 3500 méteres magasságban már fontos tartani egy akklimatizációs pihenőnapot. Namche kitűnő hely erre. Ezen a napon nem lesz más dolgod, csupán annyi, hogy sétálgass a faluban és pihenj, egyél és teázgass, ahogy a csövön kifér.

6. nap: Namche Bazaar – Tengboche

Tengboche falu 3927 m magasan buddhista központ. A faluban található a környék legmagasabb gompája! Innen nem messze született a Himalája leghíresebb sherpája, Tenzing Norgay, akit Namche gompájába adott családja szerzetesnek. Innen már gyönyörű kilátás nyílik a Himalája nagyjaira; az Everestre és a Lhotsera is.

 

7. nap: Tengboche – Dingboche

4000 m fölött folytatódik a trekking Dingboche faluig, mely 4360 m magasságban fekszik az Imja-folyó partján. A vendégházban eltöltött pihenés és éjszaka után másnap reggel elhagyja a csapat ezt a trekking központot és folytatja útját az Everest alaptábor felé.

8. nap: Dingboche – Lobuche

Az utolsó állomás az alaptábor előtt Lobuche. Ez tábor szinte kizárólag a hegymászók és trekkerek fogadására rendezkedett be. A továbbhaladás előtt egy napnyi pihenésre és akklimatizációra ismét szükség van.

 

9. nap: akklimatizáció – Lobuche

Egy napot pihenéssel töltesz és időt adsz a szervezetednek, hogy hozzászokjon a magassághoz.

10. nap: Lobuche – Everest Base Camp

Csekély, de annál fárasztóbb szintemelkedés után 5357 méter magasságban megérkezel a Mount Everest déli alaptáborába. Ez már a hegymászók és expedíciók birodalma, innen indulnak útjukra az Everestet vagy a Lhotset célzó expedíciók.

Az alaptábor sajátos hangulata mellett rengeteg érdekes látnivaló van a közelben. Túravezetőd egyik kedvenc helye a Khumbu-gleccser a maga különleges jégformáival. Az éjszakát Gorak Shep-ben töltöd.

 

11. nap: Kala Patthar (5643m) – Dingboche

Az Everest alaptábor után a mai nap a csapat megmássza a Kala Patthar 5643m-es “csúcsát”. Sokak szerint ez inkább csak egy domb, mégis magasabb, mint Európa legmagasabb csúcsa.

Innen az alaptáborral ellentétben jól látható az Everest 8850 m magas piramisa is. A kötelező csúcscsoki és fotók után megkezded a hosszú ereszkedést hiszen az éjszakát már Dingbocheban fogod tölteni.

12. nap: tartaléknap

Rossz idő esetén ha a csapat nem tudta megmászni a Kala Patthar-t ezen a napon megteheti.

13. nap: ereszkedés vagy Chuklung

A mai napon adott esetben ketté válik a csapat és az egyik fele tovább folytatja az ereszkedést Tenfboché-be a másik fele viszont az Island Peak felé veszi az irányt és Chuklung (4730 m) településéig túrázik fel.

A közhiedelemmel ellentétben az Island Peak nem trekking csúcs – az volt egészen addig, amíg néhány évvel ezelőtt le nem szakadt egy hatalmas darab a hegy oldalából, ami miatt egy meredek jéglejtőn kell fix kötelek segítségével kimászni a csúcsgerincre. Jégcsákányos és hágóvasas tapasztalat, valamint kiváló kondi szükséges.

Sejtjük, hogy érdekel az Island Peak, bővebb felvilágosítást ITT találsz.

14. nap: Ereszkedés

Namche Bazaarig visz le a lábad, a csapat itt éjszakázik az utolsó trekking nap előtt.

15. nap: Visszaérkezés Luklaba

Az alaptábor elhagyását követő negyedik napon megérkezel Lukla városába. Mielőtt a repülőgéped indulna Kathmanduba, lehetőséged lesz egy napot pihenni. Talán jól fog esni egy-két San Miguel sör és a meleg vizes zuhanyzási lehetőség.

16. nap: Visszaérkezés Kathmandu

Luklát repülővel hagyod el és nem sokkal később a már ismerős Kathmanduba érkezel. A reptérről egyenesen a szállodába indulsz. Pihenéssel töltöd az időd, vagy barangolsz a városban – rád van bízva. Vezetőd Lukláig kísér, így Kathmanduban már csak magadra és trekking társaidra leszel utalva.

17. nap: Ami kimaradt Khatmanduból

Megnézheted ami még kimaradt a nepáli város és kultúra látnivalói közül és alaposan feltankolhatsz szuvenírekből is. Az utolsó napodon te döntöd el, merre bóklászol.

18. nap: Utazás haza

Indulás délután, érkezés másnap reggel Budapestre.

 

Figyelem!

3 napos hosszabbítási lehetőség a Chitwan Nemzeti Park-ban. Ha érdekel Dél-Kelet Ázsia rejtélyes vadvilága és ősi vadonja akkor semmiképp se hagyd ki Nepál legrégebbi nemzeti parkját!

 

fotók: Horváth Tibor, Erőss Zsolt, Koncz Ákos

Felszerelés és infó

Feltételek

A túrán való részvétel nincs előzetes hegyi tapasztalatokhoz kötve. Bárkit szívesen látunk a csapatban, akit érdekel a himalájai hegyi túrázás. Mégis a részvétel alapvető feltétele a sportos életmód, a jó fizikális kondíció.

A magashegyi körülményekre az emberi szervezet előre kiszámíthatatlanul, különböző módokon reagálnak. Ezért javasolt (de nem kötelező) némi magassági tapasztalat, hogy tudd, hogyan reagál a szervezeted a jóval tengerszint feletti körülményekre.

 

Figyelem! A luklai gépek menetrendjei az időjárás függvényében változhatnak, így előfordulhat, hogy több órás vagy akár 1-2 napos késéssel szállnak fel a gépek.

A túra programjában pontosan emiatt található néhány tartaléknap is, de szélsőséges esetben (pl: hazafelé a nemzetközi járat elérése miatt) elképzelhető, hogy helikopterrel kell utazni. Ennek költsége minden esetben a csapat tagjait terheli.

A túra programja egy tervezet, amely a túrázók erőnléte, az időjárás és az egyéb helyi tényezők (pl: ösvények állapota, szállások foglaltsága, hordárok, természeti tényezők) függvényében módosulhat/módosítható a túravezető által.

Ha a csapat hamarabb végez/nem használja fel a tartaléknapokat, akkor az extra időt Kathmanduban szabad programokkal töltjük.

Utazás, program, helyszíni csomag:

A nemzetközi repjegy vásárlást intézheted egyénileg vagy kérheted, hogy mi vegyük megy neked. Általában 1-2 helyen kell átszállni, a teljes repülési idő 15-24 óra.

Kb. 190-245 ezer Ft-ba kerülnek, de pontos ajánlatot csak a jelentkezés után tudunk biztosítani.

A poggyászméretek társaságonként eltérőek lehetnek, kb. 20-23 kg-val számolhatsz.

A luklai repülőjegyet mi intézzük mindenkinek, ennek árát a helyszíni csomag már tartalmazza. Maximum 15 kg-nyi poggyászt vihetsz, ezen felül kilónkénti felárat kell fizetni. A túlsúlyból eredő felár minden esetben a résztvevőt terheli.

 

Egyéb költségek, trekking csomag:

A túra során, a magyar túravezető mellett a nepáli túravezető és hordárok is segítségedre lesznek. A helyszínen fizetendő csomag ára: 1100 USD/fő

Figyelem! A helyszíni csomag ára némiképpen változhat a helyi árak növekedése miatt.

A csomag az alábbiakat tartalmazza:

  • Kathmandu-Lukla oda-vissza repülőjegy ára + illetékek + normál poggyászdíj
  • teljes ellátás a trekking során (napi háromszori étkezés + tea a hegyi napokon)

Szállás, étkezés

Kathmanduban egy egyszerű hotelben lesz a szállásod a csapat többi tagjával. (A 3 éjszakán felüli további éjszakák ára külön fizetendő. Pl: tartaléknapokat nem használja fel a csapat, előbb érkezel, tovább maradsz.)

Némi felár ellenében, túravezetődtől kérhetsz a helyszínen egyágyas elhelyezést vagy magasabb színvonalú szállást is.

A trekking során ún. “teaházakban” történik az elszállásolás. Ezek egyszerű vendégházak/turistaszállók időnként 2-4 ágyas, máskor tömegszállás jelleggel (8-10 ágy).

Egyszerű, szerény, de tiszta szállások, ahol a fűtés általában ismeretlen fogalom. Fontos a meleg, min. 3 évszakos hálózsák. Javasoljuk a 0- +5 fokos komfort tartományt. (Ezt a hálózsákot Kathmanduban is beszerezheted.)

Kathmanduban és útközben is találsz kisebb boltokat, így otthonról nem igazán szoktunk étellel készülni, a helyszínen vesszük meg, ami kell.

Továbbá a kisbüfétől a luxus étteremig minden megtalálható, a trekking során (a hegyen) azonban már kicsit egyhangúbb lesz az menü. Általában rizs, lencse, csirke, zöldségek, jakhús, 2-3 féle leves és a klasszikus pizza, bolognai makaróni szerepel a teaházak kínálatban.

A hegyen már végig teljes ellátásban részesülsz, ennek árát a helyszíni csomag tartalmazza. 

Az alkoholok és a palackozott üdítők külön fizetendők a csomagban csak a tea illetve a napi három étkezés van benne.

Általánosan elmondható, hogy a magassággal együtt az árak is emelkednek.

Felszerelés

Kathmanduban meleg, tavaszias időre kell számítani. A trekking során a tengerszint fölötti magassággal csökken az átlaghőmérséklet is. Az 5000 méteres régióban télies időre kell számítani kemény mínuszokkal éjszaka és napközben 10 fok alatti hőmérséklettel.

A trekkinghez nem kell – nem javasolt – merev talpú hegymászóbakancs, itt a trekkingbakancs/trekkingcipő ajánlott. Ha bizonytalan vagy bátran kérj tőlünk tanácsot a jelentkezés során.

A outdoor ruházatot és az egyéb felszerelés jó részét (hátizsák, túrabot, hálózsák) érdemes lehet Kathamnudban intézni. Az itthon/Európában megszokott áraknál jóval kedvezőbben lehet vásárolni a bazárokban. Túravezetőd ismeri a környék boltjait és segíteni fog tanácsaival.

A trekking során általános túraruházatra van szükség, a túraboton kívül semmi technikai felszerelés nem szükséges.

(Amennyiben érdekel az Island Peak mászás is, akkor szükséged lesz jumárra és 2 db kantárra/hevederre is, de ezeket Kathmanduban könnyedén beszerezheted. A többi technikai felszerelést  – hágóvas, beülő, csákány, sisak – díjmentesen mi biztosítjuk számodra, de ezt át kell venned az irodában az indulás előtt.)

Amivel készülnöd kell, azok a következők:

  • Nagy, 50-60 literes hátizsák/duffel zsák (ezt hordár viszi, ne legyen több 15 kilónál)
  • Kis hátizsák, 25-35 liter (ebben viszed az adott napi felszerelésedet, élelmedet)
  • Kényelmes túrabakancs, jó minőségű túrazoknik
  • Szél- és vízálló túrakabát és -nadrág
  • alálöltözet – több rétegben
  • sapka, kesztyű, csősál/maszk
  • túrabot
  • meleg téli hálózsák
  • Fejlámpa
  • UV-szűrős napszemüveg, naptej, szúnyogriasztó spray/tapasz
  • Elsősegély és egészségügyi csomag (kötszer, ragtapasz, alap gyógyszerek)

Vízum

A magyar turisták vízumkötelesek Nepálban. A vízumot nem szükséges előre beszerezni, erre lehetőség van érkezéskor a katmandui repülőtéren is. Ehhez mindössze egy űrlapot kell kitölteni és csatolni egy igazolványképet. (Érdemes tehát 2 db igazolványképpel készülni.)

A vízum díja 40 USD. Ez többszöri belépésre jogosít fel. Érvényessége 30 nap. Túravezetőd természetesen segít majd ennek intézésében is. Érdemes tehát 2 igazolványképpel készülni. (A vízumot a részvételi díj nem tartalmazza, a helyszínen külön fizetendő.)

Javasolt költőpénz:

USD-t érdemes kivinni – ezt jobb feltételekkel váltják, mint az eurót. A trekking után a helyiek körében elvárt a borravaló – melynek mértéke 50-100 dollár/túrázó.

 

Kötelező, helyszínen biztosan felmerülő költségek

  • Helyszíni csomag : 1100 USD/fő
  • Vízum – kb. 40 USD

Nem kötelező, tartalék, esetlegesen felmerülő költségekre:

  • felszerelés vásárlás (pl: meleg hálózsák, duffel zsák, pehely kabát)
  • rossz idő esetén helikopteres utazás Luklába
  • fakultatív programok, múzeumi belépők
  • További étkezés egyéni igények szerint (pl: vacsora Kathamnduban, sörözés a hegyen) – kb. 100-120 USD

Figyelem! A helyszíni csomag ára némiképpen változhat a helyi árak, szolgáltatók miatt.

Oltások, egészségügy:

Kötelező oltás nincs a térségbe, a javasolt oltásokról itt tudsz tájékozódni. Ezek beadatása egyénileg intézendő. Erősen ajánlott egy általános elsősegély csomag megléte, hiszen előfordulhat hasmenés, fejfájás rosszullét.

A magashegyi gyógyszerek szedését nem javasoljuk, főleg nem előzetes tapasztalat és a kockázatok ismerete nélkül.

Ajánlott csak palackozott üdítő/víz illetve frissen elkészült ételek fogyasztása.

Hasonló túrák, finomságok

Rocky Mountain