Telente befagy a világ legmélyebb tava – autóval és kutyaszánnal is átkelhetsz rajta

by: Túravezető

Category: ,

Avar Ákos túravezetőnkkel, aki fiatal éveit a jurtalakó, kumisz ivó pásztornépek között “tengette”, egy vendéglátóipari egységben töltöttem a kedd estét. Az ilyen szeánszokon mindig valami új célponttal rukkol elő, én meg szájtátva bologatok. Ezúttal a téli Bajkál-tó került napirendre. Errefelé az orosz pajtásoknak az egyik legkedveltebb programja a befagyott tó jegén történő autózás, kutyaszánozás, túrázgatás. Felmerült hát az ötlet, hogy mi is kipróbáljuk…

Ilyen a téli Bajkál-tó Ilyen a téli Bajkál-tó

Az ötlet státuszon hamar átlendültünk, ugyanis a nyári 27 napos Mongólia-Bajkál vidékén tett expedíciónk résztvevői már a kezdetektől biztos részvételüket jelezték. Elmondásuk szerint már az előző túra alatt megfogant bennük, hogy visszatérnek a világ édesvíz készletének ötödét tartalmazó “szent tengerhez”. Az útitervből (kicsit lejjebb) nem maradhatott ki a mitikus Olihon-sziget – a sámánok földje – amely előtt a legendák szerint a nagy Dzsingisz kán is meghajolt.

A terv tehát adott, március 12-én indulunk. :) Ha megdobogtatja a szíved egy ilyen ínyencség, akkor csatlakozz, a pontosabb részletekről itt tudsz érdeklődni. 

Részvételi díj: 567 500 Ft + repülőjegy, vízum – (3 fő esetén. További jelentkezők függvényében csökkeni fog)

Útiterv – program:

1. nap  – megérkezés Irkutszkba, szállás elfoglalása, Bogojavlevszkij templom, Természettudományi Múzeum, Szépművészeti Múzeum

2. nap – Reggel indulás Lisztvjankába, a befagyott Bajkál felfedezése.

3. nap – Indulás a Bajkál jegén északra Olihon-szigetre.

4-6. nap – Olihon-sziget különleges természeti csodáinak megtekintése, Sámán-szikla, Hoboj-fok, Ogoj-sziget, túrák a Bajkál jegén, téli horgászat omulra.

7. nap – Átkelés a Bajkál jegén a tó keleti partjára, a Barguzini völgy megtekintése, termál vizes források meglátogatása.

8. nap – Visszatérés Olihonra, Kurikan-fal meglátogatása.

9. nap – Reggel indulás vissza Irkutszkba, séta vacsora.

10. nap – Indulás haza…

 

fotók forrása: http://t7.hu/1390

2 hozzászólás a(z) “Telente befagy a világ legmélyebb tava – autóval és kutyaszánnal is átkelhetsz rajta” bejegyzéshez

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Rocky Mountain