A kudarc kúl, avagy a “nem-sikerülések” sikerei

by: Zsolt Rényi

Category: , ,

Baromi jó dolog ebben a sportban, ha napfényes időben kattan a csúcsfotó. Mindenki pont kellemesen fáradt el, a felszerelés is működik, senkinek nincs hasmenése és az intenzív élmény feledteti a hajnali indulás kellemetlenségeit. Tökéletes a fotó, endorfin az egekben, mindenki erősnek érzi magát. Már csak vissza kell ereszkedni és vár a hideg sör a hüttében. Vuhú, yeah!!

A Mont Blanc csúcsa alatt 2017. augusztus 12-én: -10 fok, 60-as szél, helyenként négykézláb mászás volt az árcédulája a csúcsmászásnak


Már megy is a kép az Instára vagy a Fácsére, hiszen van 3G a hegytetőn is. Valljuk be, te is, mi is ilyenre tervezzük, ilyenre szeretnénk alakítani a hegyi kalandokat. Amikor klappolnak a dolgok, jól esik hírt adni a "győzelemről" - de sokkal ritkábban számolunk be a nem-győzelmekről. Amikor valami miatt nem jön össze. Amikor nincs csúcs-siker. Pedig, ilyenkor is lehet győzelem.

Ez a hétvége időjárás szempontjából meglehetősen csapnivalóra sikerült az Alpokban annak ellenére, hogy az előrejelzések alapján sokkal jobban is alakulhatott volna. Összesen 7 csapatunk igyekezett 4 különböző hegycsúcsra (Mont Blanc, Wildspizte, Glockner és Ankogel) és a mérleg: mindössze Márk Előd gájdunk és két ügyfelünk ért csúcsot a Mont Blanc-on. A többiek mind visszapattantak a rossz időjárás miatt. Ez negatív rekord az iKalandnál; ezért érdemes beszélni róla! Pontosabban érdemes beszélni arról, hogy hogyan értékeljük magunkban azokat a mászótúrákat, amiket "sikertelennek" titulálunk azért, mert a csapat egyik tagja sem érte el a csúcsot. Mert ilyenkor is érvényesül az, hogy a hegymászás kidomborítja a szépet és elfedi a lényegtelent.

A hegymászás olyan mint az élet, és az élet olyan mint a hegymászás. Egy-egy csúcssiker mögött ott bújik megannyi "kudarc". Kudarc? Kudarc az, ha bármi miatt nem sikerült a kitűzött célt elérni? Hozzáállás kérdése. Szerintem az életben sem kudarc az, ha egy kitűzött cél nem sikerül... feltéve, ha tanulsz belőle. Ez az egyik legfontosabb dolog, amit tanultam az elmúlt években, és gyökeresen megváltoztatta a hozzállásomat a dolgokhoz. Nagyon kevés olyan dolgot tudok elképzelni, amit kudarcként, veszítésként élnék meg; mert visszatekintve a sikereimre könnyen látható, hogy a botlásoknak és a pecheknek nélkülözhetetlen a szerepük a hegycsúcsok elérésében. És persze, az óriási pofonoknak is.

Időjárási ablakocska az Ankogel túrán, csak épp rosszkor és rossz helyen. Ha 8-10 órával később jön ez az ablak, akkor boldogabban megy haza a legtöbb ember. C'est la vie?

Sokak számára túlzottan pozitív ez a hozzáállás. Bevallom, én sem mindig így láttam a dolgokat, a "nem-sikerüléseket".  Úgy gondoltam, ez az egész arra jó, hogy a kudarcokat szépítsük magunknak, másoknak. Életem egyik legnagyobb áldása, hogy olyan emberek körül lehettem, akik idegesítően optimisták. Tudod - azok, akik nem tudnak egy jót szomorkodni, vagy egy ízeset anyázni amikor mindenki elégedetlenül nyekereg... hanem rögtön a jót keresik a helyzetben. És, például, összeszedik a botlás okait, hogy tanulhassanak belőle.

Ezek az emberek sokkal elégedettebbek az élettel és sikeresebbek. Igen, ezt határozottan látom: a kiegyensúlyozott és sikeres emberek számára nem létezik az a fogalom, hogy kudarc. Ha nem sikerül valami, akkor abból tanulni kötelező. És akkor máris nem kudarc. Lehet, hogy idegesítő a szitu és bosszankodik az ember saját maga vagy a másik vélt hibája miatt... de tűzön-vízen át megtalálják annak módját, hogy valahogy a maguk javára fordítsák a "peches" helyzetet.

"Szépnek szép, de rosszul néz ki, mert felénk tart."

Az egyik ilyen ikonikus ember, akitől rengeteget lehet tanulni ismerős lehet számodra: Simone Moro. Ő büszkén vallja magáról:

sikereim titka az, hogy a kudarc mestere vagyok

Master of Failure - így titulálja magát az egyik legeredményesebb alpinista. Tudatosan készül a "nem-sikerülésre": arra, amit mások kudarcnak hívnak. Amikor odamegy egy nagy hegyhez sok hónapnyi felkészülés, szervezés és tízmillió forintok árán, a világ hegymászó-médiájának teljes figyelme mellett... és végül nem sikerül az, amit eltervezett. Mert puff neki, 2,5 hónap alatt pont nem volt megfelelő időjárási ablak. Vagy bármi más miatt. Moro azért Moro, mert az ilyen szívásokból módszeresen tanul, épül.

Simone Moro a vele készített interjúnk alkalmával Budapesten. Amikor valaki egyszerre derűlátó, alázatos és sikeres... az nagyon erősen hat a környezetére

Simone Moro állandóan építi tapasztalatai tárházát és mivel legalább 24 olyan expedíción vett részt, ahol nem sikerült a kitűzött célt elérnie, egész jól megy neki. A sok kudarc mellett van egy maréknyi olyan mászása, ami miatt ismertté vált és az egyik legeredményesebb magashegyi alpinista ever. Legtöbben nem hallják meg, hogy mennyi "nemsikerülés" van az eredményei mögött: hiába hirdeti büszkén magáról, hogy hányszor tört bele a bicskája a feladatba és, hogy ő a "master of failure". Pedig ez az egyik legnagyobb tanítás, érték, amit Moro képvisel.

Van, hogy olyan iKalandos ügyféllel vagy barátommal beszélgetek, aki friss élményeit ecsetelve a gány időjárásra vagy bármilyen más akadályozó tényezőre panaszkodik. És hogy milyen pechük volt...

Régebben együttéreztem, együtt sopánkodtam velük. Ez az együtt sajnálkozás idővel egyre erőltetettebb volt részemről - mert azóta átértékeltem a szívás, a pech, és még a mások hibájából adódó hátrány szerepét is. Mostanában inkább valahogy így reagálok az efféle panaszra:

Eszméletlenül örülök annak, hogy rengeteget szívtál. Hogy átfáztál, hogy dideregtél, hogy feltörte a lábadat a bakancs. És, hogy elcsigázva értél le a menedékházba, és hogy még a felvonó sem járt, mikor számítottál rá. Azért, mert így is leértél biztonságban és e kalandod révén fontos tapasztalatra és szívósságra tettél szert. És tudod mit? Lehet, hogy egy következő rosszul sikerült kalandod alkalmával pont ez a tapasztalat dönt az életbenmaradás és halál között. De ha nem is kerülsz ilyen drámai helyzetbe, akkor is egy fontos építőkockává válik ez a "kudarcod" egy későbbi "sikerhez".

Feltéve, persze, ha tud épülni, tanulni belőle. S nem csak másokra és a körülményekre mutogat.

Mióta így kommunikálok, kevesebb a barátom :) de volt már, aki értékelte a friss nézőpontot. Remélem, minél többen közülük a kudarc mestereivé válnak - mint Simone Moro.

Szerinted mi a kudarc?? Definiáld a hozzászólásokban!

(Vagy, ha idegesítően optimistának tartod ezt az írást, akkor is adj hangot véleményednek! :))

  • Róbert Béla Pados

    Jó írás, tetszik!

  • Ferenc Tóth

    Nekem a rossz idő csak akkor kudarc, ha emiatt eleve el sem indulunk.

    A rossz idő még akkor sem kudarc, ha elindulsz, de emiatt nem jutsz el a csúcsra. Ekkor a siker az, hogy egyáltalán lejutsz, saját erőből. Sőt, ez a valódi tapasztalat –
    és posztolni ezt is lehet (ha valakinek ez fontos).

    • Egyetértek. Bele akartam írni a cikkbe (csak nagyon elkanyarodtunk volna) hogy mennyire jó azokat a posztokat látni, amikor valaki visszafordul, és a kommentekben bátorítják a többiek, hogy bölcs volt a döntés, és hajrá a következő alkalomhoz…

  • Gábor

    Egyetértek. Mostanában egyre több a kénye(lme)s ember, akik a befektetett pénzükért és rászánt idejükért, energiájukért cserébe a toronyórát láncostól várnák el… Szerintem egyáltalán nem baj, ha a láncot nem mindig kapja meg az ember, vagy ha a toronyórát sem tudja megpillantani pl. a felhők miatt – sokszor a a toronyóra mögötti harang zúgása ezerszer magasztosabb élményt képes nyújtani.

    • Ah, tetszik a hasonlat, Gábor. :) A harang zúgása!

  • Miklós

    https://uploads.disquscdn.com/images/9321a3b669f6eeedc5f596dd93c19b3a2438c77c9218064fe60861c60d0da5c6.jpg
    Az ikalanddal volt egy túrám kb. 1 hónapja. Egy rutinos vezetőjükkel mentem a Matterhorn-ra. Az idő nem volt optimális (felhős és egy kis hó is volt), de teljesen vállalható volt a mászás. Nem haladtunk gyorsan a hó miatt (a vezetőm szerint téli körülmények voltak/lettek a felső szakaszon – technikai csákányokkal nem készültünk), de kb. 8 óra mászás után és 250 méterrel a csúcs előtt egy hózivatar miatt a visszafordulás mellett döntöttünk. Ezután 13 óra ereszkedés következett szinte folyamatos havazásban, kb.0m látótávolsággal, amelyet a sötétedés is tovább nehezített. A GPS track csak iránymutatás lehetett, itt 10 méterrel az út mellé helyezett pozíció már néhány száz méteres szakadékot is jelenthet. Hajnali fél 2-kor a házba történő megérkezéskor én sikernek értem meg, hogy leértünk épségben és nem kudarcnak, hogy nem voltunk a csúcson. Úgy fogalmaztam meg magamnak, hogy a hegyet megmásztuk, de csúcsfotóm nincs róla. Biztos, hogy több energiát tettem bele, mintha jó időben “felsétáltunk” volna.

    • Köszi Miklós és külön köszi a hangulatképet a Hörli gerincről! :)

  • Balázs

    A hegyeket én az időjárás miatt szeretem járni: lehet látni havat, esőt, zivatart, jégesőt, felhőszakadást, ködöt, hideget, szelet és néha azért jó időt is :) Ezért az időért itthon hónapokat kell várni és szerencse is kell hozzá, a hegyekben mindennapos. A csúcs nyilván cél és jó elérni ezeket a célokat, de ha át lehet élni egy komolyabb hóvihart, bármikor elcserélném a csúcsra :D Tudom, ezzel a véleményemmel talán még népszerűtlenebb vagyok, de ha picit rosszabbra hajlik az idő vagy az előrejelzés, én még lelkesebben indulok el :) Emellett ugyanakkor a biztonságra is igyekszem odafigyelni, hülyeséget azért nem csinálok.

Rocky Mountain