Héj srácok, én léptem Laoszba…

by: Túravezető

Category: ,

Hétfőn este a laoszi túránkról álmodtam, ami persze nem meglepő, hiszen nyakig benne vagyunk a szervezésben. Minden évben, február végén Tibi barátunk vezetésével, a szürke hétköznapok mókuskerekéből ide “menekítünk” pár bevállalós túrázót, hogy egy 20 napos túra keretében felfedezzék Délkelet-Ázsia eldugott gyöngyszemét…

Az álmom annyira nem lényeges, de amiket Tibi mesélt az első élményeiről miután tegnap este felhívtam, azokat nem tudtam magamban tartani. Helyenként kicsit “bizarr”, de mégis van benne valami megfoghatatlan vagányság . Ezek után talán érthető, hogy kissé “vicces kedvemben”, a címben szereplő felkiáltással köszöntem el ma reggel otthonról…

Jó, jó, rendben van, abbahagytam a “rizsát”! Jöjjön most a Tibivel folytatott pár perces beszélgetés “végterméke.” Vágatlanul. Cenzúra nélkül. :)

“Laoszban utazgattunk, busszal, hajóval, de az eldugottabb belső részeken többnyire teherautó platón, néhány jókedvű laoszi és néhány kevésbé jókedvű (- szintén laoszi – ) csirke és kecske társaságában. Náluk ez a “BKV”.  A zötykölődést “illedelmesen tűrtük”, ellenben a platón pattogó kecskék, gondolkodás nélkül elvégezték azokat a szükségleteiket, amelyeket egy jobb ízlésü fajtársuk csak pironkodva vagy még úgy sem tett volna ennyi kiváncsi tekintet kereszttüzében. Útközben megláttunk egy kis csendes falut az út mellett így “kalandra fel!” felkiáltással átkopogtunk a sofőrnek, hogy itt álljon meg, mert ez a falu “kell nekünk”. Leszálltunk és észrevettük, hogy nagyobb ez a település, mint gondoltuk. Hozzávetőleg 250 m hosszú és 80 m széles metropoliszunk hemzsegett az ezüsttől és a népviselettől. Az előbbit a nyakukban és a fülükben kilószámra viselték. Mint utóbb kiderült, a hegyi törzsek ebbe a völgybe járnak le “bevásárolni”, vagyis az ópiumot rizsre és dohányra cserélni.

Egy folyó folyt el a falucska mellett. A másik oldalon kezdődtek a dzsungellel borított hegyek. “Uccu neki” átkeltünk a folyón és elindultunk fölfelé. Egy gyönyörű túra után visszatértünk a faluba, ahol már érdeklődve vártak a helyiek. Előkerült a hátizsákunkból pár italpor és édesség, amit még itthonról hoztunk. A csokoládé nagyon ízlett nekik, de az italporból készült ízes vízből nem nagyon mertek inni, mert az ottani benzinnek pont olyan a színe. A felnőttek nagyon kedvesek voltak, ellenben a gyerekek berohantak a szüleik mögé, amikor megláttak bennünket. Valószínűleg nem találkoztak még hozzánk hasonló szerzetekkel.
Eljött az este és meginvitáltak minket az egyik családhoz, ahol “isteni” rizzsel és hallal kínáltak, majd megmutatták, hogy hol alhatunk. Egy sufnit kell elképzelni, ami a két szintes fa tákolmány alsó szintje volt. Ilyen szerény körülmények között élnek azon a vidéken. Ez az alsó szint az állatoknak van fönntartva, de mikor kiderült, hogy ők éppen nem tartanak semmilyen jószágot, egyértelmű volt, hogy ez lesz a lakosztályunk. A vacsora után bebújtunk a hálózsákjainkba és már-már álomra hajtottuk volna a fejünket, amikor el kezdtek körénk gyűlni a család tagjai, és kb. fél méterről néztek minket. Nem nagyon értettük a dolgot, de olyan kitartóan őrizték a pihenésünket, hogy megadva magunkat a furcsa helyzetnek lassan álomba merültünk. Reggelre eltűntek a bámészkodók, majd kisvártatva halljuk ám, hogy jönnek, de nem üres kézzel, hanem finom reggelivel, ami a változatosság kedvéért, szintén rizses hal volt…”

 

Figyelem!

Tibi biztosítja, hogy illetlen kecskék és csirkék ne zavarjanak meg utad során, és az állatok helyén sem kell aludnod. A laosziak vendégszeretete és a lenyűgöző szépségű táj ellen azonban nekünk sincs ellenszerünk. Ha ennek ellenére bevállalod a túrát, akkor itt megtalálod a részleteket.

A facebook oldalunkon pedig további képekre lelsz.

Egy hozzászólás a(z) “Héj srácok, én léptem Laoszba…” bejegyzéshez

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Rocky Mountain