Hegyi biztonság – egy hegyi mentés igaz története

by: Túravezető

Category: ,

Az év 12 hónapjában lehet hegyet mászni, az igazi szezon mégis a nyári időszak, amikor rengetegen nekivágnak a különböző nehézségű hegyi ösvényeknek. Ilyenkor sajnos egyre gyakoribbak az eltűnt, megsérült, leesett, megmentett túrázókról szóló hírek a környező országok hegyeiben. A tömegmédia bájából fakadóan a tájékoztatás inkább a szenzációkeltésről szól (tisztelet a kivételnek) és nem a valódi történetekről és főleg nem az igazán fontos tanulságokról. Az alábbi történet szereplői is egy rövid médiahírként bukkantak fel még kora tavasszal. Az alábbiakban a szorult helyzetbe került, mentést kérő fiatal mászók szemszögéből meséljük el az eseményeket. A célunk csupán annyi, hogy közösen tanuljunk mások rossz lépéseiből vagy épp helyes megoldásaiból. Nagyon köszönjük a bejegyzés szereplőinek, hogy felvállalva felelősségüket, hibáikat, őszintén beszéltek esetükről.

Egy hegyi mentés igaz története, a Magas-Tátrából. Mielőtt hegyre mész, mérlegelj!

Kálmán első Tátrai kalandja, egy átlagos magashegyi túrának ígérkezett, nem volt mitől tartani, mert jó időt jósoltak a hétvégére. Tapasztalt barátai megtervezték az útvonalat, a Kőpataki felvonóházból egészen a Zöld tavi-menedékházig. Időben indultak, az ideális körülmények között jó tempóban haladtak, a Lomnici-csúcson kellemes napsütésben bontották a csúcs csokit. Kálmán rendesen kitikkadt a mászástól, így a csúcsélmény nem volt akkora durranás, mert igazából fejben már a puha ágyban volt és, egy bögre forralt bort szürcsölgetett. Elmondása szerint ez akkor sokkal jobban foglalkoztatta, mint az, hogy innen még le kell jutni. Nem volt miért aggódnia, hiszen barátaiban megbízott.

Egy kis pihenő után meg is kezdték az ereszkedést a Zöld-tó irányába. A meredek hó lejtőn óvatosan és körültekintően mozogtak, de a folyamatos koncentráció és a nehéz terep mindenkit lefárasztott. Kálmán többször megcsúszott, és ekkor először tudatosult benne, hogy hegy nem játszótér, itt minden mozdulatot komolyan kell venni. Nagyjából 3-4 (ahogy Kálmán nevezte) „necces” szakaszon voltak túl, amikor egyszer csak elfogyott előttük az út. Némi tanakodás után hátraarcot csináltak, de a csapat egy tagja „bepánikolt”. Nem bírta tovább, teljesen kiakadt. Fizikailag rendben volt a srác, inkább mentálisan merült ki. Leült a hóba, és sírva ordibálta, hogy egy lépést sem hajlandó tovább menni. Meg sem próbálták győzködni, mert azonnal látszott, hogy mindez felesleges. Egy tapodtat sem volt hajlandó továbbmenni, minden ereje elhagyta. Tovább rontott a helyzetén az a tény, hogy az egyik hágóvasa leoldódott és a völgy aljáig meg sem állt. Ezt látva Kálmán és a tapasztaltabb társak, úgy döntöttek, hogy segítséget kérnek, a szorul helyzetben.

Először a 112-t tárcsázták, de ott csak egy szlovák ajkú diszpécsert találtak. A következő szám a menedékház volt, de sajnos itt sem tudtak segítséget kérni a nyelvi problémák miatt. Nem estek azonban kétségbe, mert a prémium kategóriájú extrém sport biztosításuk kötvényén egész napos forró-drót volt feltüntetve. Némi várakozó zene után, fel is vették a telefont, de a biztosító cégnek ötlete sem volt, hogy mit kell tenni ilyen helyzetben. Az ügyintéző türelmet kért és letette a kagylót. Mindössze 30-40 perccel később visszahívta a kis csapatot, hogy egy másik telefonszámmal magukra hagyja őket. Megkezdődött a telefonos ügyintézés mínusz 15 fokban. A biztosító által javasolt szám sem hozott megoldást, de néhány perc után legalább kaptak egy angolul beszélőt a vonal másik végére, aki szintén egy következő szám tárcsázását javasolta nekik. A telefont egy kissé ittas állapotú úriember vette fel, de neki már magyarul tudták elmondani, pontos pozíciójukat – aki ígéretet tett arra, hogy azonnal elindít két kereső csapatot. Ekkor már teljesen rájuk esteledett, de kicsit megnyugtatta őket, hogy sikerült segítséget kérni. Sajnos itt még korántsem ért végett a történet.

Egy helyben álltak, testüket szépen lassan átjárta a hideg. Hiába próbáltak pihenni, még leülni sem tudtak. Az egyre gyakrabban lecsukló fejek, jelezték, hogy a fáradtság kezdi legyőzni őket. Zsiga – a tapasztaltabb túratárs – csákányával „ülőhelyeket” vájt a falba, és oda húzódtak be, de az éhség és a hideg miatt nem tudtak pihenni. Biztosításképp a csákányokat a hóba nyomták, így beülőjüket jól rögzítették, arra az estre, ha valaki elszenderedne. Öt főre volt egy darab babkonzervjük, de folyadék sajnos alig volt náluk.

Nagyjából 2 órával a telefonálgatás után, a völgyben zseblámpázó és kiabáló emberekre lettek figyelmesek. A hegyi mentő csapat volt. Mindenki boldogan konstatálta, hogy megérkezett a segítség és hamarosan mehetnek haza.  Szerencsére kapcsolatba tudtak lépni, megtalálták őket. Az öröm sajnos nem sokáig tartott, mert a nehéz terep és a lavinaveszély miatt a hegyi mentők nem vállalták az éjszakai mentést. Kálmánéknak így maradniuk kellett. Az átvirrasztott éjszaka alatt Kálmán rendesen kiszáradt, nyelni alig tudott, így várta a pirkadatot. Azt remélte, mire kivilágosodik, visszatér a mentő csapat. Nem tudni miért, ez nem valósult meg, a helikopter csak reggel 9-kor kezdett körözni felettük. Innentől felgyorsultak az események, egy csörlőt eresztettek le értük, a felszerelésüket pedig – a hegyi mentő utasítására – ledobálták a völgybe. (Az volt a terv, hogy majd másnap visszamennek érte.)

A helikopteres utat talán Kálmán saját szavaival lehet a legjobban visszaadni: „A helikopterből leengedett csörlőn volt egy teljes testheveder, ami nagyon nyomott. Felhúzott a pilóta és a dermedt kezeimmel kapaszkodnom kellett a helikopter „talpába”. A lábaim alatt több száz méteres mélység, egyszerűen eszméletlen volt. Így utaztunk kb. öt percet, a házig. Biztos vannak, akik ezért fizetnének is, mert olyan mint egy James Bond film, de én még soha nem éreztem magam olyan rosszul.”

Miután mindenkit egyenként leszállítottak a házhoz, megitatták őket és egy orvos mindenkit megvizsgált. Szerencsére mindenki rendben volt, és nem történt semmilyen sérülés. Megaludtak a házban, majd másnap saját lábon, kicsit kevesebb felszereléssel, de egy nagy adag tapasztalattal és megkönnyebbüléssel indultak haza.

Kálmán így fejezte be a beszélgetésünket: „Azt hiszem, mindenki életében „kell” egy hasonló szituáció. Könnyen ott maradhattunk volna, de mivel megmentettek bennünket nem bánom, hogy megtörtént, illetve örülök, hogy tanulhattam belőle. Óriási mázlink volt, hogy nem történt nagyobb baj. Ezek után sokkal jobban tisztelem a hegyeket és az életemet. A hegymászás nem arról szól, hogy mosolyogsz a csúcson, ezt komolyan kell venni, nem szabad felkészületlenül neki vágni.”

Mi most szándékosan nem emeljük ki a történet tanulságait, ezt rátok bízzuk!

Te mit csináltál volna másként? Mit rontottak el Kálmánék? Számodra mi ebből a megszívlelendő? Szerinted mit csináltak jól a hegyen rekedt csapat tagjai? Van saját történeted, amiből mi is tanulhatnánk?

 

6 hozzászólás a(z) “Hegyi biztonság – egy hegyi mentés igaz története” bejegyzéshez

  1. Szerintem…
    – Több tartalék étel és folyadék kellett volna a zsákban.
    – Izolációs fólia (bár nem derült ki konkrétan, hogy volt-e náluk) kötelező felszerelés kellene legyen.
    – A Tátrában nem árt tudni, hogy a szlovák hegyimentők száma 18300.
    – A csúcson érdemes lett volna komolyabban felmérni a csapat állapotát, az ereszkedés megkezdése előtt.
    – Ha “egyszer csak elfogyott az út”, akkor elképzelhető, hogy nem volt elég alapos a tervezés. (Volt pl. náluk használható téli GPS track? Kikérdezték a helyieket az út állapotáról a házban, indulás előtt?)
    – Az eredménytelen telefonálgatás szüneteiben lehet, hogy érdemes lett volna az alpesi vészjelzéssel próbálkozni?

    Helyes döntés volt egy helyben maradni és mentést kérni, amikor a biztonságos továbbhaladáshoz már nem volt energiájuk.

  2. korunk jellemző problémája, hogy az ego és a népszerűség a fontos, minden ezek után következik, tisztelet, tapasztalat, felkészülés.
    a tapasztalt csapat annyira azért nem lehetett tapasztalt ha folyadék és élelem nem volt náluk vészhelyzetre. aztán el is tévedtek.
    jó lett volna ha ismerik magukat, határaikat és van tapasztalat az energia és folyadékigényről, szellemi terhelésről. pl könnyebb és nyári túrákról.

  3. Én azon gondolkoztam el, hogy miért kellett legalább 5 helyre telefonálniuk? Az is elég baj, hogy a hegyimentőknél a szolgálatos nem tudott angolul, de legalább a biztositó kellett volna intézkedjen. Az, aki ott válaszolt, addig kellett volna telefonálgasson, amig megoldja a problémát: ha nem is kötelességből, de emberségből.

  4. Hajmeresztő felkészületlenség tartalék kaja és víz nélkül nekivágni egy komoly feladatnak.
    Legalább plusz kétnapi vészkaja (dió, pléhcici, aszalt gyümölcs, méz-nek kell lenni egy komolyabb egynapos útra.
    Hihetelen, hogy 6 emberből ezt senki sem tudta. Az időjárásjelentés a tátrában – hm… nyár közepén is símán lehet hóvivar, jég. Jártam, rövidujjú szerelésben előmászásban, reibungos 5 méteres szakasz végére hózápor, jégfilm centi vastagon. Moccanni sem tudtam, jégcucc a zsákban, ha elengedem az utolsó nem jeges fogást, már csak reménytelenűl jeges 80 fokos(meredek) sziklahullámok… Szerencsére elment a felhő kisütött a nap addig átázva remegtem.
    A hat ember is kicsit sok.Ez a szám a maximum ami életképesen haladhat és még a célját is eléri..
    Különböző képességekel összekötözött emberek nem szerencsések. Ha zöldfülű van a csapatban akkor a négyes a biztonságos. A kezdő menjen a legjobbal, és a két gyakorlott egymással, szükség esetén ők el tudnak menni segítségért, vagy felderíteni.
    Örüljenek, hogy megúszták, de az eredmény vastagon be volt kódolva az elindulásukba.
    Szinte az összes hegymászó tragédia kiindulópontja egy odanemvaló társ összeomlása, ami után a mentőcsapat tagjai pusztulnak.

  5. Maximálisan egyet tudok érteni Tibor minden egyes bekezdésével!
    +2 gondolat:
    1. Első magashegyi túrának a Lomnici csúcs nem egy ideális választás!!!
    Van több hegycsúcs is a Tátrában ahova jelzett turistaút vezet.
    2. Egy tapasztalt hegymászókkal teli csapat is csak annyira tapasztalt, mint a legtapasztalatlanabb társuk!

    Varga Ádám

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Rocky Mountain