76 évesen a Grossglockner pengeéles gerincén…

by: Túravezető

Category: , , ,

glocki2

Hölgyeim és Uraim, egy inspiráló történet következik Ausztria legnépszerűbb és legmagasabb csúcsáról, mely valós eseményeken alapszik. (Azért csak alapszik mert túrázónk a pontos nevét nem szerette volna közzétenni. Fura, mert szerintünk sokan dicsekedhetnénk/büszkén vállalnánk egy ilyen teljesítményt). A részletes közbevetésekből, pedig megismerheted a Grossglockner túra nehézségeit, virtuálisan végig követheted a túrát, szemeidet hosszan legeltetheted a sziklás, havas, “akciódús” terepen és pár praktikus, gyakorlati infót is leszűrhetsz. Indulhatunk?

Egy júniusi reggelen, Máthé Laca túravezetőnk (barázdált arcú, de nem mogorva ex-hegyimentő) örömmel fogadja a telefont, hogy ő viheti a szezon első Grossglockner  – vagy ahogy mi hívjuk – Glocki túráját. A szokásos, túra előtti, már rutinszerű szervezkedés lezajlik, a túrázók beszámolnak korábbi hegyi tapasztalataikról, Grossvenediger vagy éppen egy másik alpesi csúcs teljesítéséről.

Általában ez adja meg a zöld utat, ugyanis a Grossglockner igényel némi előzetes tapaszataltot a túrázók részéről. Egy hegyivezető kísérete mellett, nem kell hegymászónak lenned, hogy megmászd a csúcsot, de a jó fizikai felkészültség (pl: magashegyi túrázói tapasztalat, rendszeres sportolás) és a magassági tapasztalat (min. 3000 m) erős előfeltételek. Kell még valami, mely talán a fenti kettőnél még fontosabb, és a legtöbben elfelejtik. Akarat és elszántság.

Szóval Stüdlhütte lefoglava, a 3 fős csapat útra készen találkozik a BAH-csomópontnál. Laca, itt egy kicsit meghökken, amikor a cserzett bőrű, jó fizikumú, de láthatóan szép korú Tamással kezet fog. Nem kérdezi hány éves, de sejti, hogy látott már háborút az öreg. Sebaj, elindulnak Kals am Grossglockner irányába, a 6 órás utat csak a 10 perces pisilés-tankolás szeánsz szakítja meg. Nem telik eseménytelenül az út, a túravezető himalájai expedíciós és egyéb vérfagyasztó hegyi  történetekkel szórakoztatja a kocsiban ülőket. (Máthé Laca, a 90-es években Erőss Zsolt társaként expedíciózott a Himalájában és a Karakorumban, tehát bőven van miről anekdótázni.)

A Glockner néha lepillantott a felhők közül.

A Lücknerhaus parkolójába érve, indul a 30 perces szöszmötölés, mindenki elcsomagolja a hágóvas, jégcsákány, beülő, sisak négyest, szorosra fűzi a bakancsát, nem felejti el elrakni a napkrémet, a napszemüveget, no meg a pótkeszytűt, és már indulhat is a 2-3 órás, széles ösvényen vezető túra a majd’ 3000 méteren (2801 m) fekvő, gasztro élményeiről is híres menedékházba. A szakács úr magyar, a menü fenséges (több iKaland túravezető beszámolója szerint hazánk fiainak értelemszerűen nagyobb adag jár), a sör megfelelően hideg. Röviden minden kényelem adott a csúcstámadás vigíliáján. Igaz, nem túl olcsón, az esti menü 20 euro/fő.

A sziklás, de kiépített, jól jelzett ösvényen egy tapasztalt túrázó magától is feltalál a Stüdlhüttébe, de rossz idő esetén kicsit nehezednek a körülmények. A tempót mindenki jól tartja, ennek az a titka, hogy a túravezető a leglassabbhoz igazodik. Tamás meglehetősen szép ütemben lépdel, látszik, hogy edzésben van. Laca a túra után említette, hogy ekkor ez a látvány megnyugtató volt számára, úgy gondolta, hogy másnap sem lesz probléma.

A vacsora utáni esti készülődés, az ébresztő órák hajnali 3-ra állítása, már mindenki gyomrát “görcsbe rántja”, izgalommal telik a várakozás. A csapat kipihent érzettel ébred, ezt a felfokozott adrenalin szint okozza. Ez azonban hamar elmúlik, a ház előterében már komás túrázók rángatják fel a beülőt. A hágóvas éles tüskéi könyörtelen hangon karcolják a padlót, amíg a fejlámpák fényénél mindenki kitipeg a sötét hajnali órán, a hütte elé.

Alig 3 perc gyaloglás után, a ház előtti nyeregben egy hideg fuvallat törli ki a csipát a szemekből. Nagyjából egy óra múlva már a gleccser nyelvén megy a nyomtaposás. Laca a lihegő arcokat látva, rövid pihenőt hirdet, melynek elsődleges céljai a folyadékpótlás és a bekötözködés. Senki sem ellenkezik, jól esik egy kis lazítás. A kékes fényben pislákoló hómezőn, innentől kötélen halad az elszánt parti, az előző napi túrázók kitaposott, keményre fagyott nyomaiban.

Kitartó, 2-3 órás emelkedést nem Tamás szakítja meg, ő szó nélkül rakosgatja a lábait. A feléjük magasodó Grossglockner sziklapiramisa egyre közeledik, és amikor a hajnali nap első sugarai megcsillannak a csúcson, már a 3400-on felhúzott Erzherzog-Johann-Hütte kályhája mellett teáznak. Az ide vezető sziklás, törmelékes terep már fokozott koncentrációt igényel, a kitett szakaszokon a via ferráta túrákról jól ismert dróthuzal segíti a bizonytalanabb túrázókat. Tamás a nagyobb felszökések után megtorpan, a térdét fájlalja. Nem tűnik komolynak és nem is hosszú ez az etap, hamar túljut rajta.

Grossglockner túra

A menedékházban Laca pár szóban előrevetíti a túra következő néhány óráját, nem titkolja, hogy most jön a neheze. A sziklás gerincen megfontoltan mozgunk, nem rohanunk, fontos a koncentráció és a határozottság – végig kötélbiztosítással haladunk, 10 méterenként az acél oszlopokra hurkoljuk a kötelet. Ez azért fontos, mert ha bárki megcsúszik így könnyen és gyorsan megfékezhető az esés. Megmutatja a “csomót”, ami igazából abból áll, hogy a kötelet egyszer rátekeri a csákány nyelére (ami itt a sziklás gerincen található acél oszlopokat illusztrálja)- ezzel imitálva, hogy mit kell majd tenni.

Mivel már az egész csapatnak tiszta, hogy mi fog történni, mit miért csinál a vezető, mindenki sokkal magabiztosabban lép ki a sziklaszirtre épült házikó ajtaján. Senkit sem kell biztatni, de a jó hegyivezető még erre is rátesz – sajátos stílusú mondattal mondja ki az indulást: “Ha mindenki készen áll, akkor jöjjön amiért jöttünk”.

A következő percekben már az eleinte lankás, de fokozatosan emelkedő terepen a hágóvasak fogai harapják a gleccsert. A Nap erősen tűz, gleccserszemüveg és napkrém nélkül itt percek alatt “megvakul” és “szénné ég” az ember. A csapat halad, de sziklafal alá vezető, alig egy órás, kényelmes tempójú út során Tamás egyre gyakrabban “megállóért” liheg.

Nincs ezzel semmi gond, ha 3 ember áll össze egy kötélpartiba kicsi az esélye annak, hogy ugyanúgy terhelhetők. Türelmesen kivárják, amíg a leglassabb túrázó pulzusa is visszaáll a egészséges szintre. Kiderül, hogy nincs ennél jobb alkalom egy gyors energiaszeletre, ütős fotók készítésére vagy az ivásra. A gerinc előtti szakaszon meredeken szökik felfelé a terep, itt már jól jön a stabilitást adó, hóba leszúrt jégcsákány. A nehezedő terepen lassul a tempó, de a túravezető lépteit követve mindenki ügyesen halad.

A sziklás gerinc kezdetét 20 perc alatt érik el, ahol Tamás a szusszanásnyi időt kihasználva leroskad egy asztallap nagyságú sziklatáblára. Arcán kimerültség látszik, amelyet tovább fokozz a késpenge éles gerincen előttük haladó mászópartik látványa. Laca is látja, hogy valami nem stimmel, de ilyenkor még segíteni szokott pár biztató szó. Ha sikerül lelket önteni belé, új erőre kap és simán lenyomja a túrát. Korábbi túrákon sokan azt is megköszönték, hogy az ilyen gyenge pillanatokban a vezető finoman erőltette a folytatást.

Sokszor egyszerűbb nemet mondani, elhessegetni a problémát és a könnyebb utat keresni. A hegymászásban az az igazán szép (és egyben ijesztő), attól lesz több mint egy foci meccs vagy egy Balaton kerülő biciklizés, hogy itt nincs egérút. Nem lehet feladni, folytatni kell, fel kell venni a kesztyűt és csinálni. Ez a kényszer, a kiélezett szituáció sok embert döbbentett már rá arra, hogy sokkal többet bír, mint amennyit gondol magáról.

Tamáson azonban mindez nem segített, hogy megijedt vagy csak nem akarta akadályozni a csapatot az nem derült ki. Nem akart tovább menni, a visszafordulás mellett döntött. Mindenesetre még jókor döntött, a késpenge éles gerincen remegő lábakkal, kimerülten nem érdemes kísérletezni.

Laca azt tette amit ilyenkor tenni kell. 20 másodperc alatt lejátszotta a lehetőségeket, és egy rögtönzött lépéssel átszervezte a túrát. A csapat 2 tagját kikötötte egy acél standponthoz, és Tamással visszanyargalt a 3400 méteren fekvő házba. Miután ott biztonságban leültette, pihenő nélkül visszamászott és a másik két mászóval folytatta az útját a csúcs felé.

Így utólag megállapítható, hogy mindenkinek iszonyú nagy mázlija volt. Az idő csodás volt, a tempó megfelelő, reggel időben indultak – csak ezért volt lehetőség egy ilyen szintű átszervezésre.

A gerincen beérte őket néhány gyorsabb osztrák parti, akik szinte gátlástalanul taposták a kötelüket. Laca azonban határozottan rendre teremtette őket, nyugodtan mászott tovább a csapat saját tempójában. Ezen a szakaszon sokszor csak egyirányú az út, a gerinc olyan keskeny, hogy egyszerre egy ember fér csak el rajta. A sziklás, havas gerincen lépdelve fontos a koncentráció, mert mindkét irányba sok száz métert lehet pottyanni.

Természetesen ott van a kötél, és a jó öreg acél cölöpök, melyről kiválóan lehet biztosítani a kezdő hegybarátokat. A glocknerschartehoz (keskeny hógerinc amely a Kleinglocknert és a Grossglocknert választja el) érve a srácok kicsit visszahőkölnek, ez a szakasz minden irányból nézve ijesztő.

Elsőre talán olyan érzés, mint egy ejtőernyővel kiugrani a repülőgépből. Tudod, hogy nem lesz bajod, de akkor is nehéz rászánni magad az első lépésre. Ahhoz viszont, hogy fenn állhass Ausztria legendás sziklapiramisán meg kell tenned. A néhány (6-8 apró és megfontolt) lépés során a szívverések száma megemelkedik, az idegszálak megfeszülnek. A túloldalra érve lassan megnyugszol és boldogan kiáltasz át, hogy átértél. Átértél, és legyőzted az utolsó nagy akadályt a csúcs előtt. Innét már csak pár perc és bonthatod a csúcscsokit.

 

Rettenthetetlen csapatunk ezt az akadályt is vette, és néhány perc kapaszkodás után valóban az aranyló csúcskereszt tövében ölelkezhettek. Pacsi, puszi, csoki, örömittas kurjongatás, szédítően szép panoráma. Egyikük megállapította, hogy élete legszebb és legkeményebb túrája volt, mostantól igazán tiszteli a hegymászókat.

Lefelé menetben még volt egy kis izgalom. Az egyik keskeny átlépésnél, az osztrák parti egy tagja hátizsákjával oldalra billentette az elől haladó mászót, aki elveszítve egyensúlyát, elesett, majd a meredek havas lejtőn elkezdett lefelé szánkázni. A kicsúszást a tanult módszerrel igyekezett megfékezni, de a kötél a mellkasához szorította a csákányt, megakadályozva, hogy azt a hóba vágja.

Szerencsére Laca résen volt és az oszlopon kívül, saját csákányán is áthurkolta a kötelet. Amikor az első mászó megcsúszott a kötél egy pillanat alatt megfeszült és alig 2 méteren belül megfékezte az “esést”. A közelben állók, megrökönyödve figyelték az esetet, de Laca csak mosolyogva tartotta felfelé a hüvelykujját és megkérdezte, hogy minden rendben van e.

Ezekben a helyzetekben fontos, hogy megfelelően tapasztalt, jól képzett vezetők legyenek a kötél végén… Az ereszkedés további része már eseménytelenül telt, a csapat boldogan lépdelt lefelé. A menedékházba érve felvették az addigra új erőre kapott Tamást és folytatták az utat a Stüdlhüttébe.

Grossglockner + Grossvenediger

Az olvadó havat még 2 óráig taposták, a hegyi izgalmak ülepedése előtt az egyre közelgő ebédet tárgyalták. 2 óra körül járt, amikor zsákjaikat levágták a teraszon és a tűző napon belekortyoltak a jól megérdemelt sörükbe. A sört, forró leves, rántott hús és császármorzsa követte. Tamás kicsit szomorkás volt, de a csapat fiatalabb tagjai megnyugtatták, hogy nincs oka szégyenkezni. Tamás, 76 évesen a Grossglockner késpenge éles gerincéről 3600 méterről fordult vissza…A csúcs nem sikerült, de keményen helyt állt. Ki ne lehetne büszke egy ilyen teljesítményre?

Ha kedvet kaptál a Glocknerhez, itt találod a nyári időpontokat, programot és jelentkezni is tudsz.

Grossglockner + Grossvenediger

fotók: Boros Norbi, Héjja Bálint, Lukácsa Laca, Nedeczky Júlia

  • buttmaki

    Szerintem a 2801 méter még messze van a majd’ 3000 (aposztróffal írjuk) métertől, amúgy pedig ki lehetett volna írni a Stüdlhütte nevét. A leves szabad merítéses (nem csak hazánk fiainak), és a másodikból is lehet kérni repetát, benne van az árban. Mondjuk, ennyi pénzért lehet is… :)

  • admin

    @buttmaki köszi a hozzászólást. A kedvedért betettünk egy aposztrófot. :) Sőt, ha jobban megnézed a szöveget, a Stüdlhütte neve is ki van írva.

    A leves szabad merítés, ez így van, de nem is erről van szó. A másodikból is nagyobb adagot kapsz. :)

  • buttmaki

    Elismerésem az “öregnek”. Ismerek olyat, aki feleennyi idősen csak 3454-ig jutott. Az igazi persze az lett volna, ha ő is felmegy.
    Viszont a második részben még több hiba van. A teljesség igénye nélkül:
    * A kitartó, 2-3 órás emelkedést…
    * amelyet tovább fokoz
    * focimeccs
    * az elöl haladó mászót
    * minden rendben van-e
    * helytállt
    * akkor jöjjön, amiért jöttünk.
    A többi vesszőhibát nem említem, mert még kötekedésnek tűnne. :)

  • admin

    Buttmakit felvesszük lektornak. Köszi, javítjuk a hibákat!

  • aludj

    maki okos

  • Almási Margó

    Buttmaki nem csak okos, de kötekedő is, csak nem veszi észre!

Rocky Mountain