Afrikai börtönbe vitték a budai testnevelő tanárt – pedig csak a Kilimandzsárót akarta megmászni

by: admin

Category: , , ,

Igaz és tanulságos történet következik Tanzániából, ahol a mit sem sejtő B. tanár úr Afrika csúcsának megmászására készült. A vidám pillanatokat azonban beárnyékolta egy-két kellemetlen szituáció. A budai testnevelőt börtönbe vitték és órákon át faggatták…
B. tanár úr volt a tesi tanárom a gimiben. Mióta leérettségiztem, ő bejárta az indiai Himalája vadabb szegleteit, később megfordult Nepálban, majd Peru nevezetességeit is kihúzhatta a bakancslistájáról. Mindezt persze nevetségesen kevés pénzből tette úgy, hogy nem hogy gyomorrontása nem volt, de kb. náthája (és szerintem izomláza) sem.

Belevaló, vagány ember B. tanár úr – ravasz és minden botlás után talpra érkezik, akár csak a szikár székely a mesékben.

A Kilimandzsáró viszont kifogott rajta.

Érezte, hogy fifikás célpont ez – annak ellenére, hogy tele van turistákkal és látszólag sok honlap foglalkozik vele az interneten.

Megkeresett a jó tanár uram és kért néhány tippet – én pedig segítettem, ahogy tudtam. Az alapos felkészülés és személyes segítség ellenére B. tanár úr Tanzániába érkezését követően a harmadik napon kidőlt és negyvenfokos lázzal viaskodott.

A Kilimandzsáró porterei

 

Amikor elmúlt, akkor sem lett sokkal jobb a szitu, mert a moshi rendőrségen találta magát és furcsa kérdéseket kérdeztek tőle.

(Tudod milyen egy tornatanár akit egy afrikai rendőr vallat? Segítek: “Egy kicsit ideges…”). Ez még nem minden, mert kiderült, hogy a mászó engedélye, amit a helyi szervező eladott neki, hamisított.

A lényeg, hogy a Kilimandzsáró az a hely, ahol nem elég

  • egy friss Lonely Planet
  • egy helyi kontakt
  • az interneten szereplő összes információ
  • barátok tanácsai, akik tavaly jártak ott

…hanem ezeknek a tudáslerakatoknak az aggregátuma kell! És mivel (főleg magyar nyelven) nem lelhető fel olyan anyag, ami ezeket a tapasztalatokat mind tartalmazná, ezért úgy gondoltuk, csinálunk egy ilyet. (De erről majd később…)

Egyébként B. tanár úr ezen kalandja is happy enddel végződött – élete legszebb túrájaként emlékezik a Kilimandzsáróra… de meg volt az ára. Az eset részleteit lejjebb olvashatod.


Ha azt szeretnéd, hogy Neked ennél jóval simábban sikerüljön a Kili - akár egyedül, akár egy fapados magyar "kalandirodával", akár egy fenomenális-király-elképzelhetetlenül tartalmas, jó és szerény csapattal (pl. iKaland) mész neki a túrának - valószínűleg érdemes okosabban felkészülni. "Nulladik lépésként", például egy olyan kérdéskörben, amivel ha nem vagy tisztában, sokat rontasz az esélyeiden. 

Az akklimatizáció 11 szabálya

az akklimatizáció 11 szabálya

Az akklimatizáció mindenkinek kötelező, a szenvedés viszont nem.

  • Eredményes - 2 évtized sikeres mászásai, statisztikák és expedíciós hegyi vezetők tanácsai alapján
  • Egyszerű - Töltsd le, nyomtasd ki, ezek az aranyszabályok.
  • Egyértelmű - csak be kell tartanod és figyelned a szervezeted reakcióit.

B. tanár úr esete részletesen


Az talán sokak által ismeretes, hogy a Kilimandzsáró egy olyan hegy, amit kizárólag engedéllyel és helyi vezető közreműködésével lehet megmászni. Az engedélyt természetesen a túra indulás előtt ki kell fizetni. Bizonyos helyeken előleget kell utalni, máshol elég készpénzben fizetni.

A tanár úr is eszerint készült, miután megérkezett a helyszínre megkeresett egy helyi túraszervezőt és övtáskájából előhúzta a megfelelő összeget. Cserébe meg is kapta a bizonylatot a befizetett összegről és az engedélyt. Másnap összepakolt és megindult a Marangu gate-hez (nemzeti park bejárata), ahol mosolyogva átnyújtotta a Rangernek. A parkőr megköszönte, de kicsit furán méregette a tanár urat. Ekkor még semmi nem volt gyanús...de az őr bement a bódéba és a kollégákkal hosszasan vizsgálta a papírokat. Először csak beszélgettek, mutogattak, kérdően néztek egymásra. Aztán jött néhány telefon és végül körbe állták a tanár urat. Közölték vele, hogy az engedélye sajnos hamis és ez rendőrségi ügy.

Alig fél óra múlva, a Kili ösvényei helyett a rendőrségen volt a tanár úr, hosszan vallatták, közel egy napig várakozva, azt sem tudta, hogy mi lesz a sorsa. A rendőrökkel végül sikerült tisztáznia az ügyet, kiderült, hogy a helyi túraszervezők effajta trükkjei nem ismeretlenek a rendőrségnek. A tanár úr ezután a rendőrség segítségével utána ment az ügynek és 2 nap múlva sikerült is egy rendes engedélyt szereznie és feljutnia a csúcsra. Még szerencse, hogy az extra programokkal és tartaléknapokkal tervezte a tanzániai utat, így a csúszás miatt nem bukta az egész túrát és a repülőjegyet.


A fentiek nyilvánvalóan ritkán történnek meg, extrém/kirívó esetről beszélünk. De az az igazság, hogy ez a probléma csak egy azok közül, amit ismerünk...még számtalan variáció előfordulhat.

Összegezve tehát, ha úgy döntesz, hogy egyedül vágsz neki - a költséghatékonyabb túra reményében, az alábbiakra mindenképpen figyelj:
- sokat fogsz e-mailezni, szervezkedni itthonról
- ne a legolcsóbb helyi szervezőt válaszd, mert azt az összeget valahol rajtad fogják megspórolni
- nagyon figyelj arra, hogy csak megbízható szervezővel dolgozz és nézz utána pontosan a szervezési procedúrának, programoknak, ösvényeknek
- mindenképpen számolj néhány tartaléknappal, arra az esetre ha csúszás lenne az eredeti programban és ne nagyon számíts arra, hogy minden a terv szerint fog haladni.
- kalkulálj a rejtett költségekre legalább 3-500 dollárt, ha véletlenül felmerülne valami probléma
- ha egyedül/kis csapattal vágsz neki, számíts az extra felárakra, több napos várakozásra, vagy arra, hogy egy ismeretlen csapattal, az általuk igényelt programcsomag szerint fogsz haladni.
- praktikus ha van nálad útlevél másolat, néhány extra fénykép és egy jó adag türelem



A felkészülés "Nulladik lépéseként", javasoljuk az akklimatizációs szabályok megismerését. Ez a siker egyik alappillére, ha Kilimandzsárót szeretnél mászni. Akkor is ha egyedül, akkor is ha velünk vágnál neki.

Az akklimatizáció 11 szabálya

az akklimatizáció 11 szabálya

Az akklimatizáció mindenkinek kötelező, a szenvedés viszont nem.

  • Eredményes - 2 évtized sikeres mászásai, statisztikák és expedíciós hegyi vezetők tanácsai alapján
  • Egyszerű - Töltsd le, nyomtasd ki, ezek az aranyszabályok.
  • Egyértelmű - csak be kell tartanod és figyelned a szervezeted reakcióit.

 

  • Várhelyi Tamás

    Sziasztok,
    Én 1996-ban, azaz még a hőskorszakban, az első magyarok között másztam meg a Kilit – szívesen megírom a könyvbe röviden a történetet:
    Várhelyi Tamás
    (turizmus szakos főiskolai tanár, a Grosglockneren és a Mount Blanc-on voltam veletek)

  • Óriási, Tamás!! Keresni fogunk!

  • Hargitai Péter

    2012. jan. 22-én, pár nappal a 60. szülinapom előtt értünk fel az Uhuru peak-re, kicsit “ittas” állapotban, ki-kimaradtak részletek, de egyébként akik felértünk, rendben volt minden. Az induláskori nagyon hideg és a szél megtizedelte a csapatot, 23-ból csak 10-en értünk célba. Talán ez is azt támasztja alá, hogy nem a kor, hanem a fizikai és mentális felkészültség a legfontosabb tényező

  • iKaland

    @Péter, köszi, hogy megosztottad – én is ehhez hasonló élményt szeretnék a 60. szülinapomra. Gratulálok!

  • Arsvivendi

    Nagyon úgy fest, hogy B. tanár urat csunyán lerántották a higgadt profiként viselkedő afrikai rendőrök!

Rocky Mountain